Emberek

Rendőrök fogadták be az utcán kóborló, bántalmazott kutyát

Gorgi tavaly még az utcán kóborolt rendkívül lesoványodva és betegen, ám az élete teljesen megváltozott amikor a Puerto Rico-i Bayamón városának rendőrei befogadták és gondozásukba vették a félénk, de barátságos kutyát. Amikor először feltűnt a rendőrségnél csak félve merte megközelíteni a rendőröket, akiknek a társaságában gyorsan feloldódott a bántalm...

10 éve egyedül él egy elnéptelenedett faluban egy kínai férfi

Liu Shengjia immár 10 éve él egyedül egy elnéptelenedett faluban a Kína északnyugati részén található Gansu tartományban. Xuenshanshe falujában korábban nagyjából 20 család élt, ám sok más kistelepüléshez hasonlóan innen is elvándorolt a lakosok többsége a nagyvárosokba, a jobb élet reményében. Végül már csak Liu, a testvére, illetve az ellátásra szorul...

Megható fotók – boldog gyerekek az örökbefogadásuk napján

Két évvel ezelőtt az amerikai Together We Rise (TWR) elnevezésű alapítvány megható kampányt indított útjára, hogy bemutassa azokat a boldog gyerekeket, akiknek teljesült legnagyobb vágya, és hosszas várakozás után végül egy szerető család tagjaivá váltak. A szervezet szeretné megmutatni azt leírhatatlan pillanatot, amikor az állami gondozásban élő gyere...

Másodjára nyerte meg egy szerencsejáték 1 millió dolláros főnyereményét egy amerikai férfi

Életében másodszor is elvitte egy szerencsejáték egymillió dolláros (276 millió forintos) főnyereményét egy amerikai férfi. Az építőmunkásként dolgozó Bruce Magistro négy évvel ezelőtt nyert már ugyanekkora összeget egy másik kaparós játékon. 2012-es nyereményét szinte teljes egészében felesége, Yvonne gyógykezelésére fordította. A súlyos rákbeteg nő az...

Együtt utazhattak kedvenceikkel a kanadai repülőkön a tűzvész elől menekülők

A Kanadában, Alberta tartományban tomboló erdőtűz hatalmas pusztítást végzett Fort McMurray városában, ahol az első becslések szerint a lakóházak legalább ötöde elpusztult. Fort McMurrayből 88 ezer ember menekült el, a városban kétezer épület vált a lángok martalékává. Darby Allen tűzoltóparancsnok videoüzenetben fordult a város kimenekített lakosságáho...

70 évesen szülte meg első gyermekét egy indiai nő

Első gyermekét szülte meg egy 70 éves indiai nő, aki 46 éve él házasságban és férjével már nem reménykedtek abban, hogy valaha gyerekük lehet. Az asszony múlt hónapban adott életet egy kisfiúnak, miután két éven át vettek részt 79 éves férjével Harijana állam meddőségi klinikájának lombikbébi programjában. Daldzsinder Kaur nem érzi magát túl idősnek az ...

Különleges barátság – minden alkalommal simogatást kér a cápa a búvártól

Randy Jordan búvároktató szinte naponta merül le a floridai Jupiter partjainak közelében, ahol sikerült összebarátkoznia egy csapat citromcápával. Az egyikükkel, akit a férfi Blondie-nak nevezett el, egészen különleges kapcsolatot alakított ki. A cápa ugyanis minden merülése alkalmával azonnal odaúszik a búvárhoz, hogy üdvözölje és, hogy egy kis simogat...

Sokszínű emberiség – lenyűgöző portrék egy világjáró fotóstól

Alexander Khimushin 8 évvel ezelőtt döntötte el, hogy beutazza a világot és azóta szinte folyamatosan úton van. Az elmúlt években számos országba illetve szebbnél-szebb helyekre eljutott, ám mint mondja számára az utazás legizgalmasabb részét az jelenti, hogy mindenhol különleges emberekkel találkozhat. A világjáró férfi a legkülönfélébb emberekről, nép...

31 ujjal született egy kisbaba Kínában

Ritka születési rendellenességgel született egy kínai kisbaba: a kis Hong Hong kezein ugyanis 15, lábain pedig 16 ujj található. A kisbaba polidaktiliában (sokujjúság) szenved, amely a fejlődési rendellenességek között az ujjrendellenességek egyike. Leggyakrabban hatujjúságában nyilvánul meg, főleg a kéz kisujji oldalán jelentkező ujjtöbblet formájában....

Tűzoltók, akik életük kockáztatásával mentettek meg állatokat

A Nemzetközi Tűzoltónapon, amelyet május 4-én tartanak világszerte, azokra a hősökre emlékeznek, akik életüket áldozzák mások életének megmentéséért. A bátor tűzoltók sokszor az életüket kockáztatják, hogy másokon segítsenek, és olykor előfordul, hogy állatokat is k kell kimenteniük a bajból. Ők ilyenkor sem tétováznak, mindent megtesznek, ha egy árt...

AJÁNLÓ