Autó-Közlekedés

A világ legnagyobb reptülőtere épül Mexikóban

Közzétették 20 milliós Mexikóváros új repterének látványterveit, amelyet évi 120 millió utas kiszolgálására terveznek. A reptér egyetlen óriási terminállal és hat futópályával fog üzemelni. A tervek szerint az építkezés 2050-ig fog tartani, de a reptér már a 2020-as években üzemelni fog és átveszi a mostani légikikötő, a Benito Juarez nemzetközi reptér ...

A legszerencsétlenebb kínai robogós

A kínai CCTV felvételén egy igen szürreális jelentet rögzített egy utcai kamera. A baleset főszereplője egy robogós, aki érthetetlen módon egy perc alatt négy alkalommal ütközik, majd teljes gázzal elhagyja az utat is. A jelenetből nem derül ki, hogy a sofőr ittasan vezetett-e vagy miért nem tudta kordában tartani a járművet, ami a balesetekhez vezete...

A világ leghosszabb metróhálózatai

10. Párizs, Franciaország - 218 km A francia főváros metróhálózatának teljes hossza eléri a 218 kilométert. 16 vonalán 4,5 millió utas közlekedik naponta (1,365 milliárd utas 2005-ben).  A párizsi metró 297 állomást üzemeltet, melyek közül 62-t több vonal is érint. A metróhálózat Párizs egyik jelképévé vált, híres kiterjedt belvárosi útvonalhálózatáról...

A legnagyobb utasszállító repülőgép gyártása egy 2 perces videón

Az A380 jelenleg a maga nemében a legnagyobb repülőgép a világon. Első felszállását 2005. április 27-én hajtotta végre a franciaországi Toulouse-ból, első menetrend szerinti útját 2007. október 25-én teljesítette Szingapúr és Sydney között. 2014. június 3-ig a típus változataiból összesen 324 darabot rendeltek meg, ebből 130 darabot szállítottak le és ö...

17000 tonnás felüljárót forgattak a helyére Kínában

Előrelátó kínai mérnökök, hogy ne zavarják meg a Wuhang városán áthaladó fontos gyorsvasút forgalmát, a pálya mellett megépített 17 000 tonnás hídelemet egyszerűen beforgatták a helyére. A szakembereknek 90 perc kellett ahhoz, hogy a 106 fokos beforgatást elvégezzék a 15 méter magas tengelyen. Ez volt az első eset Kínában, hogy ilyen módszerrel építette...

A közúti szállítás nehézségei és különleges módszerei 50 fotón bemutatva

Akik közúton szeretnének árut szállítani sokszor igyekeznek maximálisan kihasználni a szállító járművek kapacitását, sőt esetenként túlzásba is esnek. Nevezhetjük hatékony megoldásnak vagy őrültségnek is a következő szállítási módokat, mindenesetre mindenképp maradandó benyomást hagynak bennünk a következő elképesztő megoldások. ...

Vasútvonal, ami egy lakótömb épületein halad keresztül

A kínai chongqingi vasútvonalnak van egy igen különleges szakasza, ahol a szerelvények egy komplett lakótömbön haladnak keresztül. Ezen a vasútvonalon 2004 óta szállítják az utasokat az épületeken keresztül, ahol a lakóknak a fellépő rezgéssel és a szerelvények hangjával is együtt kell élniük.

Jövő évtől vezető nélküli autók járhatják a brit utakat

Jövő év januárjától vezető nélküli autók tesztelését kezdik meg a brit közutakon - jelentette be a szigetország kormánya. Brit mérnökök már eddig is kísérleteztek önjáró autókkal, de a jogi és biztosítási aggályok miatt csak magánutakon. Vince Cable üzleti ügyekért felelős miniszter szerdai közlése szerint most megnyílik a lehetőség a közúti tesztelésre...

Átkelés a kaotikus vietnami utakon

Vietnam második legnagyobb városa Ho Si Minh-város (vietnamiul: Thành Phố Hồ Chí Minh) az ország déli részén fekszik, a Saigon-folyó partján. A települést valószínűleg az 1. és a 6. században, mint halászfalut alapították a khmerek. Saigon néven 1954-ig Francia-Indokína, majd 1975-ig, a vietnami háború befejeződéséig Dél-Vietnam fővárosa volt. 1975. ápr...

Felborult teherautók termékeinek kifosztása Kínában

Kínában a közúti balesetek következtében leesett és összetört árukat a környéken élő lakosság percek alatt széthordja. Több esetben az emberek a segítség nyújtása vagy a mentők hívása helyett a saját önző érdekeiket helyezik előtérbe. A rendőrségnek gyakran kell figyelmeztető lövésekkel megállítani az embereket, akik minden lelkiismeret nélkül a baleset...

AJÁNLÓ

CBG The Mother of All Cannabinoids BioLife CBD Gummies Male Enhancement Relief Anxiety Stress Full Spectrum Where To Buy Price CBD American Shaman Has Your Summer Wellness Needs Covered CBD-Reasons That Make You Lose Money - Full Spectrum CBD Gummies- CBD Review 2023 CBDFx CBD Vape Pens Review 4 Flavors 30mg Broad Spectrum CBD best Cbd Capsules For Joint Pain in maryland Discover the Best CBD Gummies for Pain Relief Available Now Male Enhancement Pills Over The Counter Reviews BEWARE ED Pills Exposed Best Penis Enlargement Device User Testimonials How to Increase Penis Size Myths Facts and Real Solutions Increase penis size in 4 weeks Kegel workout at home Natural Supplements To Boost The Male Libido MANUP GUMMIES REVIEW THE TRUTH MANUP MALE ENHANCEMENT GUMMIES REVIEW MANUP GUMMIES CANADA Penis Enlargement Surgery Risk and Benefits Procedure Details What is the recommended dosage for Cialis The Shocking Truth About Honey Packets Are They Viagra Locucion Cmo funciona el Viagra Unlock Your Potential with Healeo Testo Forte short Nutrizen Keto Gummies UPDATED 2024 Best Keto ACV Gummies Reviews Does Nutri Zen Keto Works Adeles Weight Loss Diet Plan sirtfood Will it work for you ACV GUMMIES Goli Apple Cider Vinegar KETO at CVS 13 BEST Low Carb Keto Things At CVS RIGHT NOWAnd What to AVOID PEOPLES KETO GUMMIES REVIEWS MY HONEST REVIEW PEOPLES KETO GUMMIES AUSTRALIA PEOPLES KETO 14 Thinking Thin Weight Loss Results on Oklahomas News Channel 4 Fat Loss vs Water Weight Are You Losing Water Weight or REAL Weight Diet Weight Loss Tips Are Sit-Ups Good for Fat Loss Losing My Waist Keto Diet Dos and Donts In Hindi BeerBiceps How to Lose Weight Fast Indian Fitness Channel