Az emberekre is nagy veszélyt jelentő nílusi krokodilokat találtak a floridai mocsárvidéken

A DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy az emberre is rátámadó nílusi krokodilokat találtak a floridai mocsárvidéken a helyi aligátorok között. Az Afrikában honos nílusi krokodilok évente legalább kétszáz embert ölnek meg. A szakértők szerint a három azonosított példányon kívül még jóval több lehet az államban. Azt nem tudják pontosan, hogy miként kerültek az “emberevő” krokodilok Egyesült Államokba, de minden bizonnyal illegálisan csempészték be a veszélyes hüllőket az országba, és előfordulhat, hogy nem gondoskodtak a biztonságos őrzésükről, vagy esetleg szándékosan engedték szabadon őket.

Nílusi krokodilok Floridában
Fotó: Wikipedia

A floridai vadvédelmi szakértők amiatt aggódnak, hogy az afrikai faj fenyegetést jelent a floridai ökoszisztémára. Tartanak tőle, hogy megismétlődik, ami a burmai pitonnal történt és elszaporodnak a területen. A burmai pitont először a nyolcvanas években látták meg az Everglades Nemzeti Parkban, mostanra pedig már állandó populációja él a területen.

Nílusi krokodilok Floridában
Fotó: Wikipedia/Tim Muttoo

A nílusi krokodilok jóval nagyobbak, mint a Floridában élő aligátorok. A kifejlett példányok hossza 4-5 méter, de egyes hím példányok a 6,1 métert és a 907 kilogrammot is meghaladhatják. Ez az alapvetően Fekete-Afrikában élő krokodil erős állkapcsával megragadja, majd a víz alá húzza áldozatát és az ott megfullad. A nagyobb zsákmányt többen összefogva tépik szét, jellegzetes halálforgás közben. Táplálékuk nagy részét halak és egyéb kisebb gerincesek képezik, de a kifejlett állatok nagy testű emlősöket is zsákmányul ejtenek: antilopokat, zebrákat, fiatal vízilovakat, és akár nagymacskákat is, de olykor az embert is elkapja.

Nílusi krokodilok Floridában
Fotó: Wikipedia/Bernard Gagnon

Nílusi krokodilok Floridában
Fotó: Wikipedia/Hans Hillewaert


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!