A “szuperöregek” agyának bizonyos részei megőrzik fiatalságukat a kor előrehaladtával

A “szuperöregek”, vagyis az idős koruk ellenére fiatalokat megszégyenítő memóriával rendelkező emberek agyának bizonyos részei megőrzik fiatalságukat a kor előrehaladtával – állapították meg amerikai kutatók. Az ember agyának térfogata az ötvenes évei elmúltával kezd zsugorodni és a memória is romlásnak indul. Ezek a széles körű agyi változások teljesen normálisak, ám egyre több bizonyíték sugallja, hogy korántsem egyetemesek – írta a BBC News.

Az Alzheimer-kór esetében például az emlékek elraktározásában és előhívásában részt vevő agyterületek kezdenek jelentősen zsugorodni. A Massachusettsi Általános Kórház kutatói ezekre az agyterületekre összpontosították a vizsgálatukat. A tanulmányban 40 idősebb – hatvanas-nyolcvanas éveikben járó -, valamint 41 fiatalabb – 18-35 éves kor közötti – ember kognitív képességeit tesztelték.

idos

Az MRI-vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az idősebb alanyok egy részének emlékezőtehetsége vetekedett a fiatalabbakéval. Ennek a 17 “szuperöregnek” az esetében az agy memóriagépezetének számos része vastagabbnak és egészségesebbnek tűnt, mint a velük egykorú társaiké. A kutatók aláhúzták, hogy míg az agykéreg – az agy lebenyeinek külső rétege, amely fontos szerepet játszik a gondolkodás, a beszéd, a tudatosság és az emlékezet irányításában -, és az agy más területei általában zsugorodnak a kor előrehaladtával, addig a “szuperöregek” agyában az érintett területek egy része a méretét tekintve hasonló maradt a fiatal felnőttekéhez.

“Az úgynevezett alaphelyzeti hálózatot vizsgáltuk, amely a tanulás és az új információk elraktározásának képességével van összefüggésben, és arra jutottunk, hogy ezek az agyi területek, különösen a hippokampusz, valamint a középső prefrontális kéreg, vastagabbak voltak a “szuperöregeknél”, mint a többi idősebb felnőttnél” – magyarázta a kutatók egyike, hozzátéve, hogy néhány esetben semmi különbség nem volt az agyterület vastagságát tekintve a “szuperöregek” és a fiatal felnőttek között. A kutatók szerint a tanulmányba bevont “szuperöregek” agyának más területei is megőrizték a vastagságukat, és az eredmények összefüggést mutattak az érintett területek mérete és az emlékezőtehetség között.

agy

A Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt kutatást vezető Brad Dickenson emlékeztetett arra, hogy a “szuperöregek” kifejezést az Illinois állambeli Northwestern Egyetem szakemberei alkották meg, akik a nyolcvanas éveikben járó, valamint középkorú emberek kognitív képességeit vetették össze. “Mi azonban a nyugdíjba vonulás időszakára akartunk koncentrálni. Általában ekkor kezd némileg zsugorodni az ember agya” – tette hozzá a szakember. “Azt reméljük, hogy vannak olyan nem genetikai tényezők, mint például a jó kondíció és a helyes étrend, amelyek ellenállóvá tehetik az embert” – jegyezte meg a kutató, hozzátéve, hogy a dohányzásról és a magas koleszterinszintről már megállapították, hogy gyorsítják az agy öregedését. A kutatók szerint eredményeik segíthetnek megérteni az időskori elbutuláshoz vezető folyamatot és akár rávezethetnek olyan módszerekre, amelyekkel csökkenthető az öregedéssel összefüggő memóriaromlás és a demencia különböző formáinak kockázata.

De mivel lehet megőrizni a fiatalságot? Mondunk pár tippet hozzá.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!