Havi cikkek: október 2019

A világ leghangosabb madara

A világ leghangosabb madaraként ismerték el amerikai kutatók a csombókos harangozómadarat (Procnias albus), amelynek kiáltásai elérhetik a 125 decibelt, egy cölöpverőgép hangerejét is. Az Amazonas mélyén élő madár galambméretű, 250 grammos fehér hímjének nászéneke olyan hangos is lehet, mint egy teljes erőből dübörgő rockkoncert - állapította meg Jeff ...

Halálos mérgű viperának álcázza magát egy varangy

Először mutatták ki, hogy a kongói óriásvarangy Afrika legnagyobb és legveszélyesebb viperájának álcázza magát, hogy ne támadják meg. A kongói vagy kameruni óriásvarangy (Amietophrynus superciliaris), mely akkora, mint három sajtburger, mind megjelenésében, mind viselkedésében a rendkívül mérgező gaboni viperát (Bitis gabonica) utánozza. A gaboni viper...

Szabadság-szobor a wisconsini Mendota tavon

1978-ban a Wisconsini Egyetem egyik diák csoportja a hallgatói önkormányzati választás során egyéb őrült ígéretek mellett azzal kampányolt, hogy elviszik Wisconsinba a Szabadság-szobrot. Abszurd ötleteikkel be is söpörték a győzelmet. A következő évben, 1979 telén a diákok fölállították a Szabadság-szobor fejének és fáklyájának másolatát a befagyott ...

Farm egy autópálya sávjai között – Videó

Az angliai M62-es autópályán haladva Lancashire és Yorkshire határán a 22-es és 23-as csomópont között szokatlan látvány fogadja az utazókat. Egy farm, ami a Liverpoolt Hull városával összekötő autópálya közepén helyezkedik el, szétválasztva a sávokat. A Stott Hall Farm a környék egyik legjellegzetesebb látványossága, nap mint nap többszázezer ember hal...

Drámai pillanatot kapott le az év természetfotósa

A zsákmányejtés drámai pillanatát ábrázoló fotóval nyerte el Az év természetfotósa díjat kedden egy kínai versenyző, aki egy mormotára támadó rókát kapott le gépével a Tibeti-fennsíkon. Pao Jung-csing fotóján a levegőbe ugró mormotát szinte megbénítja a rettegés, az ujjait szétnyitja, a száját kitátja, miközben a róka arra készül, hogy rávesse magát. A...

Gondolatvezérelt külső váz segítségével újra járt egy lebénult férfi

Mind a négy lebénult végtagját mozgatni tudta egy francia férfi a külső robotváz segítségével, amelyet gondolataival irányított. A 30 éves Thibault négy évvel ezelőtt egy balesetben 15 métert zuhant, gerince megsérült és mind a négy végtagja lebénult. A következő két évét kórházban töltötte. 2017-ben részt vett a Grenoble-i Egyetem és a Clinatec ...

A Szaturnusz eddig ismeretlen 20 holdját fedezték fel

A Szaturnusz eddig ismeretlen 20 holdját fedezték fel amerikai tudósok, ezzel a gyűrűs bolygó átvette a vezetést a Jupitertől a Naprendszeren belül. A Szaturnusznak az újakkal együtt már 82 kísérője lett, míg a Jupiter körül csak 79 kering - olvasható a BBC hírportálján. Az eddig ismeretlen holdakat a hawaii Mauna Keán található Subaru űrtávcsővel figy...

A marhahúspogácsa növényi alternatíváját készítik ausztrál tudósok

A marhahúspogácsa növényi alternatíváját készítik az ausztrál kormány tudományos ügynöksége (CSIRO) tudósai együtt egy gyorsétteremlánccal. A kutatóintézet a Hungry Jackkel, a Burger King ausztrál partnerével hozta létre a v2food nevű céget. A hüvelyesekből készített szendvicsbetéttel a marhahús textúráját és ízét akarják utánozni, de rostokban és tá...

A Hawaii Moanalua Királyi Kert különleges fája

8 kilométerre északnyugatra Honolulu belvárosától terül el egy magánbirtok, a Moanaula Gardens, ami otthont ad az évente megrendezett „Lot Herceg Hula Fesztiválja”-nak. Itt különféle látványosságok mellett a fő attrakciót a jellegzetes hawaii tánc, a hula bemutatója jelenti. A rendezvény a nevét Lot Kapuaiwa hawaii hercegről kapta, aki később V. Kame...

Megnyitották a látogatók előtt a csernobili atomerőmű négyes reaktorblokkjának irányítótermét

A látogatók sugárzás elleni védőfelszerelésben tekinthetik meg az ukrajnai Csernobilban található négyes reaktorblokk irányítószobáját, mely az emberiség történetének legnagyobb nukleáris katasztrófájához vezető robbanás kiindulópontja volt. Az 1986. április 26-án bekövetkezett robbanás előtt az irányítószobában elvégzett biztonsági vizsgálat rés...

AJÁNLÓ

women erection pills best cbd oil for muscle pain from an accident dragonfly cbd oil for anxiety uno cbd gummies 500mg top gold cbd gummies organic cbd gummies from kangaroo cbd zytek xl male enhancement pure herbal cbd gummies reviews cbd gummies halal exipure weight loss review weight loss surgeons that accept medicaid