A Szaturnusz eddig ismeretlen 20 holdját fedezték fel

A Szaturnusz eddig ismeretlen 20 holdját fedezték fel amerikai tudósok, ezzel a gyűrűs bolygó átvette a vezetést a Jupitertől a Naprendszeren belül. A Szaturnusznak az újakkal együtt már 82 kísérője lett, míg a Jupiter körül csak 79 kering – olvasható a BBC hírportálján.

Az eddig ismeretlen holdakat a hawaii Mauna Keán található Subaru űrtávcsővel figyelték meg.

Az 1990-es évek vége óta a Jupiter volt a Naprendszer legtöbb holddal kísért bolygója.

A húsz objektum mindegyike körülbelül 5 kilométer átmérőjű, 17 “visszafelé” (retrográd) kering a Szaturnusz körül, a maradék három ellenben a Szaturnusz forgásával megegyező (prográd) irányban.

Az utóbbi háromból két hold nagyjából két földi év alatt kerüli meg a gyűrűs bolygót. A távolabbi retrográd bolygók, valamint a prográd bolygók egyike több mint három év alatt ér körül pályáján.

Carnegie Institution for Science/NASA

“A holdak tanulmányozásával felderíthető az eredetük, valamint a Szaturnusz körüli viszonyok a kialakulásuk idején” – mondta Scott Sheppard, a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet munkatársa, a kutatócsoport vezetője.

A most felfedezett holdak közül a külsők három csoportba sorolhatók annak alapján, hogy pályájuk milyen szöget zár be a bolygóval.

A tudósok szerint legalább három nagyobb égitest robbanhatott szét, amikor kívülről érkező aszteroidákkal vagy a Szaturnusz más holdjaival ütköztek, a maradványokból képződhettek a most felfedezett holdak.

Egyikük a Szaturnusz legtávolabbi ismert holdja

“Nem gondoljuk, hogy a bolygóval együtt alakultak ki, mivel elég távoliak, úgy véljük, a Szaturnusz valamikor a múltban vonzotta őket magához” – mondta Sheppard.

A kutatócsoport versenyt hirdetett az új holdak elnevezésére, a skandináv, a kelta vagy az eszkimó mitológia óriásai szolgálhatnak forrásul.

Sheppard szerint valószínű, hogy további Szaturnusz-holdak várnak még felfedezésre, de a kisebb, egy kilométer átmérőjű égitestekhez nagyobb űrteleszkópra lesz szükség.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!