Tenger közepéről mentettek ki egy rémült labradorkölyköt [videó]

Egy nápolyi vitorlásklub hat tagja éppen Nápoly közelében vitorlázott, mikor egyikük különös, ugatásszerű hangokra lett figyelmes. Egyszer csak mindannyian megpillantottak egy halálra rémülten kapálózó labradorA metrósínek közé zuhant gazdája után ugrott a bátor vakvezető kutya. t, aki épp feléjük úszott. A vitorlások azonnal mentőakcióÍgy szabadították ki a csőbe szorult a kiskutyát. ba kezdtek, próbáltak manőverezni a vitorlással, így a kutyus ügyesen megközelíthette a hajót és akit így ki tudtak emelni a vízből.

lebrador

Később kiderült, hogy a Nápoly melletti Ischia szigetPálmalevelek mentettek meg három hajótöröttet. ére utazott komppal egy család az újdonsült labrador kutyusukkal, amikor a kölyökkutya a tengerbe esett. A család hiába kérte a kompvezetőket, ők nem álltak meg.

A kiskutyaSorstársa próbál vigaszt nyújtani a bántalmazott kiskutyának. teljesen át volt fagyva, remegett és nyüszített. A mancsait szinte már nem is tudta mozgatni, annyira kihűlt. A kimentést követően a partra érve ellátta a kutyust egy állatorvos, és rögtön jelentették az esetet a helyi hivatalban. Pár óra alatt meg is lettek a gazdái, mert közben a kétségbeesett család már segítséget kért a kutyaMindennap végigmegy a hűséges kutya azon az útvonalon, amelyen elhunyt gazdijával sétált. kereséséhez. A kölyök az estét már a családi otthonban tölthette és szerencsére a kiskutyának a riadalmon kívül nem esett semmi baja.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!