Tárgyak lebegtetése az akusztikus levitáció segítségével

1

A különféle lebegtető eljárások közt az utóbbi években egyre többet hallani az akusztikus levitáció módszeréről, amelynek során hangszórók segítségével állóhullámot hoznak létre, amelynek rezgési csomópontjaiban a hangnyomás semlegesíti a gravitáció hatását. Az ezekre a pontokra elhelyezett tárgyak súlytalanul lebegnek, a metódus ráadásul más levitációs eljárásokkal ellentétben folyadékok lebegtetésére is alkalmas, és elviekben nincs határa a lebegtetett tömeg nagyságának sem, mindössze megfelelően nagy hangnyomásra van szükség. Az akusztikus levitációt már jelenleg is alkalmazzák az űrkutatásban mikrogravitációs körülmények szimulálására, illetve olyan gyógyszeripari kísérletek során, ahol a tárolóedény jelenléte is megváltoztatná a kísérlet végeredményét.

Egy tokiói kutatócsoport most még magasabb szintre emelte az akusztikus lebegtetésben rejlő lehetőségeket: az általuk alkalmazott ultrahanghullámok révén immár három dimenzióban voltak képesek műanyag-, fa- és fémdarabok, illetve vízcseppek levitálására és mozgatására. Rendszerük négy, több kisebb egységből összerakott hangszóróból áll, amelyek egy fél méter oldalhosszúságú, négyzetes teret vesznek körbe. Az eddig alkalmazott hasonló megoldásokkal ellentétben az állóhullámokat nem egy-egy hangszóró kibocsátott, majd egy felületről visszavert hullámainak (vagy egy hangszórópáros tagjainak) interferálása révén hozzák létre, hanem egymással szemben elhelyezett hangszórók sorával, amelyeket úgy vezérelnek, hogy közösen létrehozott rezgési csomópontok a kívánt mozgási iránynak megfelelő módon helyeződjenek át.

Forrás:Facebook|YouTube|Ipon


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!