Címke: csillagászat

Tűéles képeket készített a Nap finomszerkezetéről Európa legnagyobb napteleszkópja

Tűéles képeket készített a Nap finomszerkezetéről Európa legnagyobb napteleszkópja, a spanyolországi Teide Obszervatóriumban lévő GREGOR. A Leibnitzi Napfizikai Intézet kutatói és mérnökei által újratervezett teleszkópnak köszönhetően Naprendszerünk központi csillaga a korábbinál immár jóval nagyobb felbontásban tanulmányozható Európából. A ...

A Földre potenciálisan veszélyt jelentő aszteroidát fedeztek fel dél-koreai csillagászok

Dél-koreai csillagászoknak először sikerült felfedezniük egy potenciálisan veszélyes aszteroidát (PHA) - jelentette be a kelet-ázsiai ország állami csillagászati intézete, hozzátéve ugyanakkor, hogy a kisbolygó és a Föld összeütközésének esélye alacsony. A Koreai Csillagászati és Űrtudományi Intézet közlése szerint a 2018 PP29 jelzésű kisbolygót egy Ch...

Magyar kutatók igazolták a Kordylewski-porhold létezését

Az ELTE kutatói igazolták a Kordylewski-porhold létezését a Földtől mintegy négyszázezer kilométer távolságra. A porholdakat Kazimiezt Kordylewski lengyel csillagász figyelte meg 1961-ben, ám sokan kétségbe vonták létezésüket. Egy képalkotó polariméterrel fölszerelt földi távcsővel Slíz Judit, Barta András és Horváth Gábor új, polarizációs bizonyítékot...

Egy amatőr csillagásznak sikerült az, amiről a profik is csupán álmodoznak

Egy argentin amatőr csillagásznak sikerült az, amiről a profi asztronómusok is csupán álmodoznak: észlelni egy szupernóva születését. "Ez a kozmikus lottó főnyereménye" - fogalmazott Alex Filippenko, a Kaliforniai Egyetem berkeley-i intézményének csillagásza, aki munkatársaival a Nature című tudományos lapban számolt be a megfigyelésről. Victor ...

Megtalálták a legtisztább és legnagyobb tömegű barna törpét

Rekorder barna törpét talált egy nemzetközi kutatócsoport: az égitest az eddig ismert legtisztább és legnagyobb tömegű barna törpe. Az SDSS J0104+1535 nevű égitest galaxisunk úgynevezett halójában található – ez egy főleg idős csillagokat, gömbhalmazokat tartalmazó nagy és ritka térség. A barna törpékre jellemző, hogy tömegük túl kicsi ahhoz, hogy a bel...

Egy évtizede nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars

Tizenegy éve nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars május 30-án, így szabad szemmel is látható lesz a déli égbolton. "Kézi távcsővel természetesen jobb képet kaphatunk a vörös bolygóról, mely hétfőn 'csak' 76 millió kilométerre halad el mellettünk. Este tíz óra és éjfél körül lesz érdemes az égbolt déli-délkeleti részét figyelni. Amerre a Hold...

Szupernóvát fedezett fel egy 10 éves kínai kisfiú

Valószínűleg szupernóvát fedezett fel egy kelet-kínai tízéves amatőr csillagász kisfiú - számolt be a kínai média. Az általános iskolás Liao Csia-ming olyan program keretében vizsgálta át rendszeresen a világegyetem egyes részeiről online közzétett fekete-fehér képeket, amely a lakosságot vonja be a tudományos munkába. Így bukkant a csillagra. A fotókat...

Már csak 3 millió éve maradt a Teremtés oszlopainak

Először sikerült háromdimenziós felvételt készíteni a gázokból és porból álló három hatalmas felhőoszlopokról. A Teremtés oszlopai emissziós kozmikus ködfelhő "pillérei" 4 fényév magasak Hárommillió éven belül teljesen elpárolognak a Földtől mintegy hétezer fényévre, a Sas-ködben lévő Teremtés oszlopai - jósolta csillagászok egy nemzetközi csoportja...

Ősi csillagászati labort fedeztek fel Peruban

Ősi csillagászati laboratóriumra utaló bizonyítékokat fedeztek fel a régészek az észak-perui Lambayeque régióban található Licurnique régészeti komplexumnál - adta hírül a dél-amerikai ország hivatalos hírügynöksége, az Andina. A kutatók csillagászati szimbólumokkal televésett sziklákra bukkantak, amelyek szerencsésen kiállták az idő próbáját. Mint a t...

5000 megapixeles mozaikkép a teljes égboltról

Nick Risinger amerikai amatőrcsillagász nagyjából egy évvel ezelőtt vágott bele a Photopic Sky Survey nevű programjának megvalósításába. Célja az volt, hogy megörökítse a teljes látható égbolt – fényképezőgépek révén elérhető – minden apró részletét, és azt egy interaktív webes felület keretében megossza másokkal is. Az elszánt amatőrcsillagász az elmúl...

AJÁNLÓ

how to take sex pill serenity gummies cbd cbd cherry gummies if sex pills are not keeping you erect weight loss pills for nursing mothers shark tank keto pills reviews keto fiber gummies medical weight loss treatment houston tx niterider male enhancement diet pills for women over 30 overachieving cbd gummies