Szerzetesek fogadták örökbe az utcán kóborló barátságos kutyát

Szerzetesek fogadtak be egy kóbor kutyát, aki a bolíviai Cochabamba városának utcáit járta élelem után kutatva. A Bajusz testvérnek elnevezett kutya már hónapok óta a helyi ferences kolostorban él, s hamar az itt élők hűséges társa lett. A szerzetesek azt mesélték, hogy egy percet sem hezitáltak azon, hogy befogadják-e a barátságos ebet, aki a róla készült aranyos fotóknak köszönhetően világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend, s azóta rengetegen jelzik, hogy látogatást szeretnének tenni a kolostorban. Bajusz testvér éppen ezért fontos feladatot kapott, ugyanis az ő segítségével szeretnék ösztönözni az embereket a kóbor és menhelyi állatok befogadására.

Szerzetesek fogadták be a kóbor kutyát

Szerzetesek fogadták be a kóbor kutyát

Bajusz még egy kis ruhát is kapott, méghozzá pontosan olyat, amilyet a szerzetes is viselnek. A kolostorban élő Jorge Fernandez barát ugyanakkor elmondta, hogy a kutya természetesen nem ölti mindig magára egyenruháját, hisz napjait leginkább játékkal, szaladgálással és a halak figyelésével tölti, de olykor csendben elmélkedve várja végig az imádságokat. A szerzetesek szerint a csintalan kutya gyakran rejt el ezt-azt a kertben, de hozzátették, hogy nem tudják elégszer megjegyezni, hogy milyen sok örömet okoz nekik a mindennapokban.

Szerzetesek fogadták be a kóbor kutyát

Szerzetesek fogadták be a kóbor kutyát

Szerzetesek fogadták be a kóbor kutyát

Szerzetesek fogadták be a kóbor kutyát

Szerzetesek fogadták be a kóbor kutyát

Szerzetesek fogadták be a kóbor kutyát

Szerzetesek fogadták be a kóbor kutyát

Fotók: Kasper Mariusz Kaproń Ofm/Facebook


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!