Párizs – A 10 legnépszerűbb látnivaló

Párizs az egyik legszebb város a világon, és sokak szerint egyben a legromantikusabb is. Párizs számos történelmi helyszínnel, építészeti remekművel és csodás művészettel büszkélkedhet. A két évezreden keresztül fontos szerepet játszó Párizs ma a világ egyik vezető gazdasági és kulturális központja, befolyása a politikára, az oktatásra, a szórakoztatóiparra, a sajtóra, a divatra, a tudományra és a művészetekre a világ négy legjelentősebb városa közé emelte. A világban Párizs a legnépszerűbb úticél a turisták körében több mint 30 millió látogatóval évente. Az Economist Intelligence Unit 2011-es rangsora szerint a világ 16. legélhetőbb városa.

Párizs

Notre Dame

A Notre Dame a francia gótikus építészet legnagyszerűbb példája. A korai gótika egyik legszebb emléke. A majdnem 2 évszázadon át készült épület Párizs egyik meghatározó szimbóluma. Alapkövét 1163-ban, Párizsban fektette le III. Sándor pápa, ezután 157 évig, 1320-ig építették. Építése a város központját alkotó Cité szigeten 1163-ban a szentéllyel kezdődött. A Notre-Dame kőből épült, a nagy középkori templomokra jellemző keresztboltozatos megoldással. Ugyancsak a gótikus stílusra jellemzők a faragott kőcsipkék. Homlokzatán végighúzódik egy oszlopsor faragott alakokkal. Fontos elemei a nagy rózsaablakok is, amelyek többszínű üvegből készültek. Egyszerre több mint 6000 hívőt képes befogadni. A Notre-Dame beltere a maga öt hajójával szintén hatalmasnak számít, ugyanis az egész épület az egyház diadalát hivatott hangsúlyozni. A Notre Dame tornyaiba 402 lépcsőn lehet feljutni, ahol a vízköpő szörnyek mellől élvezhetjük a párizsi panorámát. Amikor épült a székesegyház még nem volt rajta egyetlen vízköpő sem, csupán később a 19. századi felújításokkor foglalták el mai helyüket a Victor Pyanet által tervezett híressé vált alakok. Az épülethez méltóan orgonája is hatalmas. A Notre-Dame 113 regiszteres és 5 manuálos nagyorgonáját ma a világ egyik legjobb hangszerének tartják.

Notre Dame

Notre Dame

Notre Dame

Notre Dame

Notre Dame

Eiffel-torony

A világ egyik legismertebb szerkezete az ikonikussá vált Eiffel torony. Az Eiffel-torony (franciául La Tour Eiffel) Párizs egyik jelképe, amely tervezőjéről, Gustave Eiffel mérnökről kapta a nevét. Az 1889. évi Világkiállításra készült, az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna. A Világkiállítás hat hónapja alatt a torony 2 millió látogatót fogadott. Az Eiffel-torony magassága 322 m, ebből maga a torony 300 m, rászerelve 22 m-re magasodik egy tévéantenna. A legmagasabb épület volt a világon a New York-i Chrysler Building 1930-as felépítéséig (319 m). Alapterülete 1,6 hektár, a szerkezet 10 100 tonna tömegű, 12 000 acéldarabból, szegecseléssel állították össze, átmeneti jelleggel. Évente nagyjából 10 tonna festék szükséges felülete karbantartásához. A torony mindig is megosztotta a franciákat, sokan szeretik, de sokan kimondottan utálják: becenevei is ezt tükrözik egyesek csak csúfságnak hívják. Többször le akarták bontani. Kétszer is eladta egy szélhámos, Victor Lustig ócskavasként. Az Eiffel-torony sok megpróbáltatáson ment keresztül, de még ma is a világ egyik leghíresebb épületeként ismerjük. A híres torony 2007-ben a világ hét új csodája jelöltjeként is indult, bár végül nem került be közéjük.

Eiffel-torony

Eiffel-torony

Eiffel-torony

Versailles-i kastély

Versailles Párizs egyik gazdag elővárosa, a főváros központjától 17,1 km-re fekszik. Versailles világhírű kastélyát mindenképp látnia kell annak, aki eljut a francia fővárosba. A versailles-i kastély (franciául Château de Versailles) 1682-től egészen a forradalomig, azaz 1789-ig a francia királyok lakhelye volt; XIV. Lajos, a Napkirály rezidenciája, az európai kastélyépítészet csúcspontja, az abszolút hatalom szimbóluma. Versailles építési munkálatai 1661-ben kezdődtek, és több évtizedig tartottak. A Versailles-i kastély épületére jellemző a klasszikus rendezettség, a szimmetria Franciaország méltóságát és a király hatalmát hangsúlyozta. Az építkezés a „Napkirály”számára hihetetlen kiadásokat jelentett, ami a kincstárnokai tiltakozását is kiváltotta. Versailles parkjaiban számos kilátó, sétány található, valamint az önálló csatornarendszer, a Grand Canal, amelyet Kis Velencének is hívnak.

A hatalmas alapterületű Versailles-i kastély közepén található a 73 méter hosszú, 10,6 méter széles és 12,8 méter magas tükörterem. Az épület 17 ablakával szembe ugyanannyi tükröt helyeztek el, így minden irányból a park látszik. A versailles-i kastély megközelítően 500 m hosszú, terjengős épület. Méretei valóban lehengerlőek. Belépéskor a francia királyok sorfala fogadja a látogatókat, komótosan, felségesen, szigorú időrendben állnak. Minden szeglet freskókkal díszített, aranycirádákkal, selyemtapétákkal, nemesen faragott bútorokkal terhes. A kastélynak hatalmas és gyönyörű kertje van, mely tulajdonképpen három részből áll. Komoly nehézséget jelentett a vízellátás, először egy lovakkal működtetett pumparendszer segítségével került víz a kertbe a Clagny tóból. A forradalom kitörése után a kertet nem gondozták, a növények elvadultak. Napóleon utasítására kezdtek újra törődni vele. Napjainkban 1992 óta egy újraültetési program van folyamatban, mostanra a kert jelentős része visszanyerte eredeti formáját.

Versailles-i kastély

Versailles-i kastély

Versailles-i kastély

Versailles-i kastély

Versailles-i kastély

Louvre

Louvre nem csak az egyik legismertebb turisztikai attrakció, hanem a világ legnagyobb múzeuma is egyben. A Louvre Párizs központi részén, a Szajna jobb partján található nemzeti múzeum, a világ egyik legismertebb és 1793 óta Párizs legnagyobb múzeuma. Az európai képzőművészetek gyűjteménye mellett egyiptomi, iszlám, keleti, görög, római és etruszk emlékek is megtekinthetők. 1793 óta működik múzeumként. Több, mint 60000 m²-en 35000 festménynek, szobornak, állandó és időszakos kiállításoknak ad otthont. Évente 6 millió ember látogatja. A legismertebb itt kiállított műalkotások közé tartozik Da Vinci Mona Lisája, Delacroix “A szabadság vezeti a népet” című festménye, illetve a Milo-i Vénusz. Magát a palotát a francia királyok kezdték el építeni, még a XII. században, s utána szinte nem volt olyan uralkodó, aki ne adott volna hozzá valamit az épülethez, továbbá mindnyájan hozzájárultak a falak között felhalmozott műkincs-kollekció növeléséhez is. A palota előtt található Tuileriák kertje is egyedi élményt nyújt a látogatóknak.

A Louvre arculata ezek után 1988-ban változott a legnagyobbat, amikor Francois Mitterrand javaslatai alapján elkészült a belső udvarban a Pyramide du Louvre (piramis). Eleinte sokan nemtetszésüket fejezték ki, de ma már az üvegpiramis is szerves része a múzeumnak.

Louvre

Louvre

Louvre

Mona Lisa

La Vallée Village

A Vallée Village, mely Párizs központjához nagyon közel található a legjobb helyszín a szuvenírek beszerzésére. De nem csak szuveníreket vásárolhatunk itt, hanem különböző luxus márkák ruhaboltjai között is válogathatunk. Többek közt betérhetünk Versace, D&G, Gucci, Zara és Lacoste üzletekbe is. A gyönyörű utcában nem csak sétálhatunk , hanem a luxus vásárlás élményét is megkaphatják azok, akik imádják a különleges dolgokat.

La Vallée Village

La Vallée Village

Père-Lachaise temető

A Père-Lachaise temető (franciául: Cimetière du Père-Lachaise; hivatalos nevén: Cimetière de l’Est, „keleti temető”) Párizs legnagyobb temetője. A 48 hektáron elterülő Père-Lachaise Franciaország és a világ egyik leghíresebb temetője. Sokak szerint ez a világ legtöbbet látogatott temetője, évente több százezren látogatnak el ide. XIV. Lajos király gyóntatópapja Père François de la Chaise (1624–1709) emlékére épített kápolna mellett alakították ki a temetőt 1804-ben I. Napóleon francia császár idején. Többszöri bővítés eredményeként érte el mai méretét, jelenleg több mint egymillió ember nyugvóhelye. Nagyon sok híresség nyughelye a Pére-Lachaise temető. Többek közt itt nyugszik: Jim Morrison – az amerikai The Doors énekese, Édith Piaf – francia énekesnő, Marcel Proust – francia író, Gioacchino Rossini – olasz zeneszerző, Guillaume Apollinaire- francia költő, író, kritikus, Eugène Delacroix – francia festő, és Oscar Wilde – ír költő, író.

Pére-Lachaise temető

Pére-Lachaise temető

Sacre-Coeur székesegyház

A Sacré-Cœur székesegyház (franciául: Basilique du Sacré-Cœur), vagyis a Szent Szív Bazilika egy párizsi római katolikus templom és minor bazilika. A román és bizánci hatásokat magán viselő bazilika a város legmagasabb pontján (129 méter), a Montmartre-on áll. A székesegyház megálmodója két párizsi polgár, Hubert Rohault de Fleury és Alexandre Legentil volt, akik a háború alatt tettek fogadalmat a templom megépítésére. A templomot annak az 58 ezer francia katona emlékének szentelték, aki a poroszok elleni háborúban esett el. A költségeket adományokból fedezték, az adományozók nevét kőbe vésték. Az építkezés 1875-ben kezdődött, de a templomot csak 44 év múlva, 1919. október 16-án szentelték fel. A tervező Paul Abadie volt. A templomnak öt kupolája van, belsejét márvány és mozaik borítja.

Sacre-Coeur, Szent Szív Bazilika

Sacre-Coeur, Szent Szív Bazilika

Arc de Triomphe (Diadalív)

Az Arc de Triomphe (magyar nevén a Diadalív) híres párizsi emlékmű, Franciaország fővárosának egyik legismertebb látnivalója, amely I. Napóleon császár és a mindenkori francia hadsereg dicsőségét hirdeti a Champs-Élysées végpontján, a Charles de Gaulle téren. Az Arc de Triomphe korának legnagyobb diadalíve volt. 50 méter magas, 47 méter széles, nagy ívei pedig 29 méter magasak. A hatalmas monstrum mintegy 100 ezer tonnát nyom, alapjai pedig 8 méter mélyen a föld alatt fekszenek. 1806. február 16-án I. Napóleon császár rendeletet adott ki, amelyben egy, a Grande Armée dicsőségét hirdető diadalív megépítéséről intézkedett. A munkálatok csak 30 év múltán, Orléans-i Lajos Fülöp uralkodása alatt, 1836-ban fejeződtek be. Az eltelt zűrzavaros időszakban legalább hat alkalommal változtattak megjelenésének tervein és a célján. Végül Adolphe Thiers, a júliusi monarchia államtanácsának elnöke avatta fel, mint a forradalmi és császári francia hadsereg győzelmeinek emlékművét.

Arc de Triomphe, párizsi Diadalív

Arc de Triomphe, párizsi Diadalív

Le Bourget

A Le Bourget Nemzetközi Légi- és Űrszalon (franciául Salon international de l’aéronautique et de l’espace de Paris Le Bourget) egy többnapos nemzetközi légibemutató Párizsban, amely a Párizs-Le Bourget-i repülőtéren kerül minden páratlan évben megrendezésre. A bemutató egy hagyományos szakkiállítás és vásár, melyet a francia repülőgépgyártó vállalatok tömörülése, a GIFAS (Groupement des Industries Françaises Aéronautiques et Spatiales) szervez meg és rendez. A kiállításra a legtöbb vállalat képviselteti magát, mely a nemzetközi repülési és űrkutatási piacra gyárt termékeket, legyen az katonai, vagy polgári eszköz. A kiállítás híres, „konkurense” a minden páros évben megrendezett Farnborough-i kiállítás és vásár. Mindkettő jelentős eladási mutatókat produkál a különféle repülési szakágakban. A fejlesztő vállalatok erre a két nagy vásárra időzítik legújabb termékeiket, illetve eszköz-módosításaikat, fejlesztéseiket. Napjainkban valódi presztízzsé vált a Le Bourget-i rendezvényen való kiállítói megjelenés. A legtöbb katonai repülőgéptípust ezen a szalonon mutatták be elsőként a nemzetközi vásárlóközönség előtt.

Le Bourget

Le Bourget

Le Bourget

Hajókázás a Szajnán és buszos kirándulás Párizsban

Egy szajnai hajókirándulás Párizsban igen nagy élményt nyújthat. Elsőre talán nem hangzik túl izgalmasnak, azonban egy hajón ülve Párizs legtöbb híres attrakcióját megcsodálhatjuk és a város legszebb pontjait nézhetjük meg, anélkül, hogy lejárnánk a lábunkat. A Szajnán hajózva remek kilátás tárul elénk és Párizs egy nagy részét, és egyben legszebb részét láthatjuk. A folyó maga is gyönyörű, a Szajnán igen gyakran követik egymást a turistákat szállító hajók, amiken akár megebédelhetünk, vagy meg is vacsorázhatunk. Az esti órákban igazán különleges élmény végighajókázni a francia folyón a kivilágított épületek és turistalátványosságok között. A jegyek nem túl drágák, akik már vettek részt ilyen hajós kiránduláson, azt mondják, hogy minden pénz megért. Nemcsak Londonban népszerűek a buszos városnézések, hanem Párizsban is sokan szállnak fel az emeletes buszokra. A város központjában haladnak a járatok, melyek a legfontosabb attrakciók mellett haladva mutatják be a turistáknak Párizst.

Párizs

Párizs

Párizs

Párizs


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!