Naphosszat képes bukfencezni a játékos pandabocs

Hua Rong a kínai Wolong Grove pandarezervátum egyik fiatal lakója, aki különös játékkal szórakoztatja magát. A kis panda ugyanis sokszor úgy játszik, hogy felmászik egy kis dombtetőre, majd lebukfencezik róla, és ezt a mutatványát szinte a végtelenségig tudja ismételgetni. A játékos pandabocs egycsapásra a látogatók, illetve az internetezők kedvence lett. Mivel a kifutóját kamerával szerelték fel, az internetezők is élőben nézhetik, hogyan telnek Hua Rong napjai, aki egyébként sokféle játékot szeret, de a kedvenc elfoglaltsága egyértelműen a bukfencezés lett.

panda-4

panda

panda-2

panda-3

VIDEÓ:

A Természetvédelmi Világszövetség napokban közzétett jelentése szerint a kínai erőfeszítéseknek köszönhetően az óriáspanda kikerülhetett a súlyosan veszélyeztetett státuszból, jelenleg a “sebezhető” fajok közé sorolják. “A védelemre szoruló állatok közül ötven évig az óriáspanda volt a legkedveltebb. Az állat- és természetvédelem iránt elkötelezettek számára izgalmas újdonság, hogy a panda most egy lépéssel távolabb került a kihalástól” – fogalmazott Marco Lambertini, a Természetvédelmi Világalap (WWF) elnök-igazgatója. A statisztikai adatok szerint az óriáspandák száma az 1980-as évekbeli ezer példány alatti mélypontról napjainkra 1864 példányra ugrott. Az IUCN azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a klímaváltozás miatt a következő nyolcvan évben a pandák táplálékát adó bambusz 35 százaléka kipusztul, ami újabb válságba sodorhatja a populációt.

veszelyeztetett-2Fotó: Wikipedia/Sheilalau


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!