Máté Bence természetfotós nyerte a BBC világversenyének egyik kategóriáját

Nagy Göncöl című felvételével Máté Bence természetfotós nyerte meg a BBC Wildlife magazin és a londoni Természettudományi Múzeum világversenyének madarakat ábrázoló kategóriáját – közölte az MTI-vel a fotós képviselője kedd éjjel. Máté Bence az első magyar, aki a legjobb lett ebben a kategóriában. Képeit korábban már négy alkalommal is díjazták a rangos pályázaton, amely idén ünnepli 50. évfordulóját.

A magyar természetfotós úgy érezte, ebben az évben nem volt túl erős a kollekciója, ezért kis híján kihagyta a versenyt. Végül az utolsó nap mégis nevezett, de csak egyetlen fotót küldött be, mert nem akarta kihagyni a jubileumi pályázatot. “Már annak is örültem volna, ha csak a kiállított képek között szerepelek” – idézte őt a közlemény. A fotós úgy fogalmazott, örül, hogy a zsűri felismerte a kép különlegességét.

Magyar természetfotós
Máté Bence természetfotós

A gémeket ábrázoló győztes felvétel elkészültének körülményeiről azt mondta: igazi technikai és etológiai kihívás volt. “Sokéves előkészület után, lesben 74 eltöltött éjszaka és rengeteg technikai kísérletezés eredménye ez a fotó.” Hozzátette, hogy a képet állványra helyezett fényképezőgéppel, kézzel készítette, nem pedig távirányítással. Mint mondta, a legkisebb fény- vagy hanghatással is elzavarta volna a szürke gémeket, amely az egyik legfélénkebb madár azon a területen ahol a kép készült, ezért nehéz feladat volt a halszemobjektív perspektívájából egy méternél közelebbről fotózni őket.

mate-bence

Máté Bence: Nagy Göncöl (Kép forrása: Facebook/Bence Mate’s Photography)

A rangos pályázatra idén 90 országból 42 ezer nevezés érkezett. A neves természetfotósokból álló 10 fős szakmai zsűri 18 kategóriában választotta ki a 100 legjobb felvételt, amelyeket október 24-től a nagyközönség is megtekinthet a londoni Természettudományi Múzeumban. A kiállítás ezután Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Izraelben, Olaszországban, Lengyelországban, Dél-Afrikában, Hollandiában, Nagy-Britannia 10 városában és az Egyesült Államokban is látható lesz. Az esti díjátadón a múzeum fővédnöke, Katalin cambridge-i hercegnő is jelen volt.

A pályázat fődíját az amerikai Michael “Nick” Nichols nyerte a Serengeti parkban készült felvételével (The Last Great Picture), amellyel a fekete-fehér képek kategóriájának első helyét is megszerezte.

Forrás: MTI, nhm.ac.uk


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!