Lelőttek egy szökni készülő orángutánt a duisburgi állatkertben

Lelőttek egy szökéseben lévő orángutánt a duisburgi állatkertben. Az állat hétfő este szökött ki, miután az egyik reteszt rosszul zárták be. Az orángután épp a külső kerítésen mászott át, amikor felfedezték. Az állatkert állítása szerint már nem tudták elkábítani, mert attól tartottak, hogy az altató túl lassan hat és a majom kijut az utcára, ahol emberi életeket veszélyeztet. Egy másik orángután is el akart menekülni, őt azonban sikerült kábító lövedékkel leteríteni és visszavinni a karámjába. Helyi sajtójelentések szerint az akcióba a rendőrséget, a tűzoltókat és mentőket is bevonták. Az állatkert szerint a parkban tartózkodó vendégeket egyáltalán nem fenyegette veszély, őket még időben kikísérte a személyzet a területről – írja a Süddeutsche Zeitung online kiadása.

Orángutánok
Állatkerti orángutánok (A képek illusztrációk.)

Orángutánok

A Német Állatvédelmi Szövetség élesen kritizálja az orángutánok állatkerti tartását. “Alapvetően már az kétségbe vonható, hogy az emberszabásúak egyáltalán tarthatók-e állatkertekben” – mondta Marius Tünte szóvivő. A bonyolult társas viszonyok kialakítására képes, fejlett mentális képességekkel rendelkező állatok számára a fogság nem megfelelő, gyakran neurózis és más betegségek alakulnak ki náluk. “Etikailag nem elfogadható, hogy közeli rokonainkat közszemlére tételük érdekében tárgyiasítjuk” – fogalmazott az állatvédő.

orangutanok

Orángutánok

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!