Lejárt szavatosságú élelmiszereket árusító boltokat nyitottak Dániában

Nagy siker a lejárt szavatosságú élelmiszerek boltja Dániában, az ilyen termékeket árusító szupermarket már a második üzletét nyitja Koppenhágában. A Wefood projekt Koppenhága Amager negyedében nyitotta meg első üzletét év elején, majd novemberben a felkapott Norrebro negyedben is hatalmas sikert aratott – írja a The Guardian.

wefood-3

wefood-5

“Fantasztikus, hogy ahelyett, hogy kidobnák az ételt, eladják pénzért. Jó ügyet támogatunk ezzel” – mondta egy dán egyetemista, miután húsz koronáért (840 forintért) vásárolt egy üveg olívaolajat. Egy nagymama egy üveg lekvárt vett, amelyet unokáinak ajándékoz karácsonyra. “Az édességek száz évig is eltarthatók, mert cukor van bennük” – tette hozzá.

wefood-4

wefood-6

A lejárt szavatosságú élelem árusítása törvényes Dániában, amennyiben egyértelműen feltüntetik rajta, hogy lejárt, és fogyasztása nem jelent közvetlen veszélyt. “Megnézzük, megszagoljuk, megtapogatjuk a terméket és megállapítjuk, hogy fogyasztható-e” – mondta Bassel Hmeidan, a projekt vezetője. Minden termék termelők, importőrök, exportcégek és helyi szupermarketek adománya, a Wefood önkéntesekből álló csapata összegyűjti és értékesíti őket. Az üzlet bevétele jótékony célokat szolgál. A termékek ára körülbelül feleannyi, mint máshol, a készlet azonban nem kiszámítható. A kínálat ugyanis attól függ, mit sikerül beszerezni az adományozóktól.

A kidobott ételek témája az elmúlt években került a figyelem középpontjába. Egy kezdeményezés hatására Franciaországban megtiltották például az eladatlan élelmiszer megsemmisítését, egy nemzetközi kávézóhálózatban pedig szemétbe szánt, ám fogyasztható alapanyagokból készült ételeket szolgálnak fel. Szeptemberben az angliai Leedsben nyitotta meg az ország első hasonló üzletét a The Real Junk Food Project. Az angol projekt elsősorban a szegények élelmezésére koncentrál, a vásárlók a termékekért annyit fizetnek, amennyit tudnak.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO novemberi jelentése szerint az élelmiszerek tömeges pazarlását generálja, hogy a szupermarketek a tökéletes küllemű termékeket preferálják és önkényesen használják a “minőségét megőrzi” jelöléseket. A szervezet szerint ha az emiatt eldobott élelmet felhasználnák, azzal el lehetne látni a világ éhezőit. A világon évente csaknem 1,3 milliárd tonna élelmiszert pazarolnak el, többet mint amennyire a világon éhező egymilliárd ember ellátásához szükség lenne – közölte a FAO.

food-waste-7

Wefood/Facebook, The Guardian, MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!