Így ünnepelte kiszabadulását az évtizedeken át fogságban tartott elefánt

Állatvédőknek és önzetlen adományozóknak köszönhetően végre szabadon, láncok nélkül élhet az az idős elefánt, akit az indiai Mahárástra államban évtizedeken át különböző ünnepek látványosságaként használtak. A Gajraj nevű elefántot még kiskorában vették el az anyjától, és először esküvői ajándék volt, később pedig vallási szertartásokon és különböző ünnepeken kellett szerepelnie. Az öreg és betegeskedő állattal a gazdái nem törődtek. A láncon tartott elefántot 50 évnyi fogság után szabadították ki a Wildlife SOS elnevezésű szervezet munkatársai, akik a hatóságok segítségével, illetve rendőri jelenléttel szállították el az állatot, mert félő volt, hogy a kiszabadítását a helyiek megpróbálják megakadályozni.

A kiszabadított elefántot Mathurába szállították, ahol a segélyszervezet egy elefántközpontot működtet, itt több hozzá hasonló sorsú állat is él. A központban az adományozók felajánlásinak köszönhetően tudják finanszírozni a sokat szenvedett ormányosok rehabilitációját és orvosi ellátását. Erre Gajraj-nak is nagy szüksége van fizikai és mentális sérülései miatt. Az elefánt ugyanis részlegesen megvakult és különböző ízületi gondokkal küzd, valamint a láncok miatt számos seb és tályog borítja lábait. Az idős elefánt azonban végre méltó körülmények között élhet, s láthatóan nagyon tetszik neki új otthona, ahol fajtársai között lehet, és a lehető legjobb ellátásban részesül élete végéig. Az idős elefánt egyébként önfeledt homokfürdővel és egy hosszú sétával ünnepelte meg kiszabadulását. Az állat öröméről és a mentőakcióról egy videót is közzétett a szervezet.

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!