Hamarosan virágba borul Európa legnagyobb nárciszmezője Babócsán

Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb nárciszmezejének virágzása alkalmából április 27-én Babócsán. A szervező Babocsáért Egyesület Facebook-oldalán adta hírül, hogy a Somogy megyei település Basa-kertjében immár huszonharmadik alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket.

A rendszerint látogatók ezreit vonzó egynapos rendezvény programjai között lesz nárciszfutás, főzőverseny, egy törökkori végvári hagyományőrző csoport bemutatója, táncelőadás és több koncert is.

MTI Fotó: Varga György
Forrás: Wikimedia Commons/Denyss

A rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére. Azóta évszázadokon át minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.

Forrás: Wikimedia Commons/Walter45
Forrás: Wikimedia Commons/Jana Majekova


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!