Felbőszült elefántok ijesztettek rá egy motorosra

A thaiföldi Khao Yai Nemzeti Park elefántjai megelégelték a motorzúgást, mérgüket pedig egy motoros férfin akarták levezetni. A parkon keresztül halad egy út, melyen motorosok is közlekedhetnek, ám ez az elefántokat egyre inkább bosszantja, legalábbis ez derül ki egy, a nemzeti parkban nemrég megörökített esetből. Néhány turista éppen az elefántokat filmezte, amikor feltűnt egy motoros az úton, ahol a csorda át akart kelni. Az elefántokhoz hátulról közelítő motoros előbb megállt, aztán megpróbálta megelőzni az állatokat. A dühös elefántok azonban elkezdetek felé futni és nagy hangzavar mellett alaposan ráijesztettek a motorosra, aki leugrott a járgányáról és kétségbeesetten próbálta megnyugtatni a felbőszült állatokat.

Dühös elefántok

Dühös elefántok

A tudósítások szerint a csorda tagjai azért dühödtek fel ennyire, mert nem sokkal korábban több motoros hajtott el az úton, és megelégelték a járművek hangos zaját. A Khao Yai Nemzeti Park vezetői állítólag megfontolják a motoros közlekedés betiltását a park területén. Állatvédők már régóta javasolják a motorok kitiltását a területről, az eset után pedig szerintük minél előbb be kell vezetni, mielőtt még komolyabb baj történik.

A videón már nem látszik, de a beszámolókból kiderült, hogy az elefántok rövid idő elteltével, miután jól ráijesztettek a motorosra, továbbmentek és a férfi sértetlenül folytathatta útját. Valószínűleg soha többé nem hajt keresztül motorral a nemzeti parkon.

Dühös elefántok

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!