Először született rénszarvas a Miskolci Állatkertben

Miskolci Állatkert története során első alkalommal született rénszarvasborjú. A kis nőstény még május elején jött a világra, és habár néhány órával születését követőn már lábra állt, mára erősödött meg annyira, hogy a látogatók számára is láthatóvá váljon, mert folyamatosan követi anyját, sőt most már el is távolodik tőle, hogy önállóan ismerkedjen környezetével.

A borjú anyja a tavalyi év végén már vemhesen érkezett a Nyíregyházi Állatparkból. Igaz, a vemhesség ilyenkor még nem egyértelmű, hiszen az állat magát és leendő utódját így is védi a ragadozók elől. Így gondozói csak akkor lehettek biztosak a sikeres utódszületésben, amikor május 5-én reggel megpillantották az újszülött borjút.

Forrás: Miskolci Állatkert és Kultúrpark

A rénszarvas (Rangifer tarandus) borja mintegy hét és fél hónapos vemhességet követően jön a világra. A borjú másfél hónapos korában az anyatej mellett már a felnőttek takarmányát is rendszeresen fogyasztja, de azért féléves koráig még nem mond le az anyja nyújtotta táplálékról sem. Kétéves korára válik ivaréretté. Agancsa egyéves korában kezd el nőni, ami a többi szarvasfélétől eltérően a nőstényeken is megfigyelhető.

A rénszarvas az északi-sarkvidék területén honos, ahol az őslakosok számára évezredek óta létfontosságú. Míg az észak-amerikai eszkimók a vadon élő rénszarvasokra vadásznak, addig Eurázsiában mintegy 3000 éve háziasították is a fajt.

Forrás: Miskolci Állatkert és Kultúrpark 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!