Először született magyar győzelem a belga juhászkutyák világbajnokságán

A belga juhászkutyák világbajnokságának több évtizedes történetében még sosem nyert korábban magyar kutya, ez először az 5 éves Litónak sikerült, aki gazdájával együtt vasárnap hozta el a fődíjat a franciaországi versenyről. A háború utáni években kezdtek el a rendőr- és katonakutyák munkáját imitáló sportversenyeket rendezni, ezekből nőtte ki magát az a világverseny is, amelyet a múlt héten rendezett meg a Belga Juhászkutya Világszövetség (Fédération Mondiale du Berger Belge) a Párizshoz közeli Aubigny-sur-Nere-ben – mondta el Kivágó Arnold, Lito tulajdonosa és gazdája az MTI-nek, miután hazaérkeztek a versenyről.

Kivágó Arnold malinois fajtájú belga juhászkutyájával és a díjaikkal (MTI fotó: Kovács Tamás)

A tulajdonos elmondta, hogy a versenyen a kutyáknak nyomkövető, fegyelmező és őrző-védő gyakorlatokat kell teljesíteniük. Az engedelmességet értékelő részben az állatnak póráz nélkül, vezényszavakra kell elvégeznie különböző feladatokat, például a gazda lába mellett menni különböző tempóban, fordulni, ülni, állni, akadályokon közlekedni. A nyomkövető feladatnál egy nagyjából 1000 lépéssel körüljárható pályán kell a kutyának három elrejtett nyomot megtalálnia és jeleznie, az őrző-védő képességet vizsgáló próbán pedig szintén egy összetett feladatsort kell végrehajtania, amelyben egyebek mellett meg kell találnia a rejtekhelyre bújt “csibészt”, akit később kísérnie, majd követnie kell, de a támadást és az elengedést is pontozzák.

Mindhárom feladatban 100 pontot lehet elérni, Lito az engedelmességre 98, a nyomkövetésre 95, az őrzés-védésre 97 pontot kapott, ezzel az eredménnyel nemcsak megnyerte a szombati versenyt, hanem elindulhatott a legjobb húsz kutya számára rendezett vasárnapi megmérettetésen is, amelyen előző napi teljesítményét túlszárnyalva szerezte meg a világbajnoki címet.

MTI fotó: Kovács Tamás

“A győzelemhez szükség van egy nagyon jó adottságú kutyára, egy jó kiképzőre, rengeteg munkára és szerencsére is” – összegezte Kivágó Arnold, aki kutyáját pár hetes kora óta tréningezi. Mint mondta, az első tíz helyezett közül bármelyik állat megnyerhette volna a versenyt, hiszen a győzelem apróságokon múlik. A kiképzés menetéről elmondta: Litót kölyökkora óta arra tréningezi, hogy világbajnok legyen. Először étellel motiválta a különböző feladatok elvégzésére, amelyet később játékkal, majd simogatással váltott ki, hiszen a versenyen semmiféle jutalmazó eszköz nem használható a gazda szaván és szeretetén kívül. Kezdetben naponta többször gyakoroltak 5-10 percet, majd heti 3-4 nap különböző kategóriákban elvégzett edzés következett, amikor hol az őrzés-védést, hol pedig a nyomkövetést gyakorolták.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!