Dáriusz kalandjai – így fedezi fel kifutóját a Debreceni Állatkert szibériai kistigrise

Először született tigrisElpusztult India leghíresebb tigrise, fajának legidősebb vadon élő példánya. a Debreceni Állatkertben, ahol több mint 6 év előkészítő munkájának eredményeként gyarapodott – az Európai Fajmegmentő Program (EAZA EEP) keretében – egészséges utóddal az állomány. A kéthónapos szibériai kistigris szülei, Miska és Róza 2014-ben Angliából, illetve Franciaországból érkeztek Debrecenbe. Kölykük április 21-én született, s mivel anyjának nem volt teje, így kézből etették az állatkert gondozói.

MTI fotó: Czeglédi Zsolt
Forrás: Debreceni ÁllatkertÉszak-kínai leopárd érkezett a Debreceni Állatkertbe.

Az életerős kistigris a Dáriusz nevet kapta, melynek jelentése: hatalmas, birtokmegőrző. A kistigris – amelynek nevére az interneten szavazhattak – egy évig fog a Debreceni Állatkertben élni, utána a fajmegmentő program keretében egy másik állatkertben járulhat majd hozzá faja fennmaradásához. Európában évente 10-15 szibériai tigrisTigris zsákmány lett volna a kecskéből, de a két állat inkább összebarátkozott. születik. Vadon mindössze néhány száz egyede él, és a szigorú védelem ellenére az orvvadászat még most is veszélyezteti a létét.

Forrás: Debreceni Állatkert

Az életerős és aktív kistigris nagy érdeklődéssel fedezi fel a kifutóját és már a patakkal is barátkozik, amitől az első találkozás alkalmával nagyon megijedt, sokáig nem is volt hajlandó újra megközelíteni. A róla készült videó tanúsága szerint azonban láthatóan egyre bátrabb és igencsak kíváncsi.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!