A világ 10 természeti csodája

A Föld számtalan gyönyörű helyével a természeti csodák Top 10-es listáját szinte lehetetlen kompromisszumok nélkül összeállítani. Ez a mi listánk a világ természeti csodáiról, szerintünk a legszebbekről, amit a természet nyújtani tud.

Szahara

A Szahara a világ legnagyobb forró sivataga, mely Észak-Afrika nagy részét magába foglalja, területe majdhogynem akkora, mint az Egyesült Államoké. A közhiedelemmel ellentétben nagy homokdűnék csak a Szahara egy kis részén találhatók. Területének nagy része kietlen, szikár, sziklás fennsíkokkal és nagyon kevés homokkal. A Szaharában évente átlagosan 75 mm-nél kevesebb eső esik. Még a Szahara legnedvesebb részein is csupán egy héten kétszer esik, azután évekig nem.

Szahara

Ha Long-öböl

A Ha Long-öböl Észak-Vietnámban található egy 120 km hosszú partszakasz mentén és neve szó szerint azt jelenti: Leszálló Sárkány öble. Az öbölben ezernyi sziget található, mindegyiket sűrű növényzet borítja, csodás panoráma nyílik a mészkő sziklákra. Több sziget üreges, barlangok találhatók rajta, míg más szigeteken tavak, “lebegő” halászfalvak is vannak.

Ha Long-öböl

Mount Everest

8.848 m-rel a Mount Everest a Föld legmagasabb hegye. Nepál és Tibet határán található. A világ legmagasabb hegye rengeteg amatőr és képzett hegymászót csábít. Bár más 8000 m-es hegyet, pl. a K2-t sokkal nehezebb megmászni, a Mount Everest számos veszélyt rejt magában, mint a magaslati betegség, az időjárás és a szél. Az emberek holttesteit, akik mászás közben haltak meg, általában ott hagyják, ezért egyáltalán nem szokatlan csontvázakat látni a hegymászó ösvények közelében.

Mount Everest

Antarktisz

Az Antarktisz a leghidegebb, legszárazabb, legszelesebb kontinens a bolygón és az átlagos magassága is ennek a legnagyobb. Bár az Antarktisz 98%-át jég borítja, gyakorlatilag egész területe sivatag (a legnagyobb a Földön), nagyon kevés csapadékkal. Az Antarktisz hidegebb, mint az Északi-Sarkvidék, mivel a kontinens nagy része több mint 3 km-rel a tengerszint felett található és mivel a Jeges-tenger borítja az északi sarki övezetet, átadva az óceán viszonylagos melegségét a jégtorlaszoknak. Az Antarktiszon pingvinek, kékbálnák, delfinek és fókák élnek.

Antarktisz

Nagy Korallzátony (Great Barrier Reef)

A Great Barrier Reef a legkiterjedtebb korallzátony a világon több mint 3000 km-es területével. A Földön ez az egyetlen korallzátony, melyet az űrből is látni lehet és ez a világ legnagyobb összefüggő rendszere, melyet élő organizmusok alkotnak. A zátony többmilliárd apró organizmusból áll. A Nagy Korallzátony gazdag vadvilággal is rendelkezik, zöld tengeri teknősök, delfinek, bálnák, tengeri kígyók és bohóchalak is élnek itt.

Nagy Korallzátony (Great Barrier Reef)

Grand Canyon

A Grand Canyon Arizona északi részén található és egyike az Egyesült Államok legfontosabb nevezetességeinek. Több millió évvel ezelőtt a Colorado-folyó faragta ki a sziklákat, melyek helyenként meghaladják az 1,6 km-es mélységet és a 446 m-es hosszúságot. A Grand Canyon nem a legmélyebb vagy leghosszabb kanyon a világon, de hatalmas mérete, bonyolult szerkezete és színes látképe olyan panorámát kínál a látogatóknak, melynek nincs párja a világon.

Grand Canyon

Iguazu vízesés

A világ egyik legszebb természeti csodája az Iguazu vízesés, mely Brazília és Argentína határán található. A vízesés teljes rendszere 275 vízesésből áll végig az Iguazu-folyó partján. A vízesések többsége kb. 64 m magas. Mind közül a leglátványosabb az Ördögtorok, egy U-alakú, 82 m magas, 150 m széles és 700 m hosszú vízesés.

Iguazu vízesés

Amazonas

Az Amazonas a legnagyobb vízhozamú folyó a világon, teljes vízhozamát tekintve nagyjából egy ötödét adja a világ összes vízhozamának. A folyóban több mint 3000 halfaj él, de folyamatosan fedeznek fel új fajokat is. Az Amazonas esőerdő területe több mint a felét adja a világ esőerdőinek. Mint a legnagyobb trópusi esőerdő, páratlan biológiai sokszínűséggel rendelkezik. Az ismert fajok egytizede az Amazon esőerdőben él.

Amazonas

Galapagos-szigetek

A Galapagos-szigetek kis vulkanikus szigetek a Csendes-óceán keleti részén, melyek Ecuador területéhez tartoznak. A szigetcsoport viszonylag távoli és elszigetelt, kb. 1000 km-re nyugatra fekszik Dél-Amerikától. A szigetcsoport páratlan ökoszisztémájáról vált híressé, mely Charles Darwin A természetes szelekció elmélete című művét is inspirálta. A legjobb, ha benevezünk egy hajókirándulásra, hiszen így láthatjuk a legtöbbet a szigetek vadvilágából és gyönyörű részeiből. Utazási irodában lefoglalni egy utat a Galapagos-szigetekre valószínűleg a legkényelmesebb, de ugyanakkor elég drága is. Léteznek egyéb irodák is, ahol utakat foglalhatunk pl. Puerto Ayoraban vagy Guayaquilből vagy Quitoból.

Galapagos-szigetek

Serengeti

A Serengeti ökoszisztéma Tanzánia észak-nyugati részén található és átnyúlik Kenya dél-nyugati részére is. A vidék az állatvilág legnagyobb, lélegzetelállító vándorlásainak helyszíne. Az afrikai szafari túrák egymillió gnú és 200.000 zebra 500 km-es vándorlásait követik nyomon Tanzániában, a Serengeti déli részeitől Kenyába, a Masai Mara Nemzeti Rezervátumig. A Nagy Vándorlás minden valószínűség szerint Afrika legnagyobb látnivalója és a legkivételesebb természeti csodája a világnak.

Serengeti


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!