A jövő vasúti közlekedése: átszállás egy mozgó vonatra

Új és egyben egyedi ötlettel állt elő egy londoni tervező, hogy felgyorsítsa a vasúti közlekedést: nem a sínpályákat vagy a mozdonyokat akarja lecserélni, hanem az állomásokat akarja kiiktatni. Paul Priestman, a brit tervező csapat, a Priestmangoode igazgatójának elképzelése, hogy a vasúti közlekedést át kell emelni a 21. századba. A „Mozgó Platform” kitalálója hisz abban, hogy tervei alapjaiban fogják átalakítani a vasúti ipart.

Az elképzelés szerint azokat az utasokat, akik a villamos-, illetve vonatjáratokat vesznek igénybe napi közlekedésük során, lehetne az otthonuktól a végcéljukig szállítani ezáltal úgy, hogy nem vennének igénybe se buszt, se taxit és természetes autót sem.

A jövő vasúti közlekedése

„Az alapötlet a Mozgó Platformokkal az volt…hogy ha pihenni mennek, vagy üzleti ügyben utaznak el például, akkor felszállhatnak az utcájukban lévő villamosra és zökkenőmentesen eljuthatnak róla egy gyorsvonatra, amely átviszi Önöket egy másik városba, ahol pedig átszállhatnak ismételten egy helyi villamosra, mellyel a célállomásig mehetnek, anélkül, hogy autót, vagy buszt használnának” – mondta Priestman.

„Ezt persze teljesen integrálnánk egy nagyobb közlekedési rendszerbe” – tette hozzá.

A jövő vasúti közlekedése

Az ötlet, hogy a teljes városokat keresztülszelő villamoshálózatot alakítanának ki, melyek folyamatosan körbejárnák a várost, és összecsatlakoznának a gyorsvasúttal.

Átszállás 100 km/h-nál

Azonban a különös megoldás itt csúcsosodik csak ki: ugyanis ahelyett, hogy a villamosról leszállnánk egy állomáson, hogy megvárjuk az arra haladó gyorsvonatot, ahelyett a villamos „bedokkolna” a vele párhuzamosan haladó gyorsvonatra, és az így megnyitott kapukon át az utasok átszállhatnának az egyik mozgó járműről a másikra.

Priestman elmondása szerint a villamos a dokkolás előtt felgyorsítana, míg a vonat lassítana, így sebességük azonos lenne.

A dokkolási idő ugyanannyi lenne, mint amennyit egy mostani vonat egy állomáson tölt. Emellett az átszálláskor az ajtók szélesek lennének, könnyedén átengedné az átszállni kívánt utasok tömegét, így a teljes átszállás zökkenőmentesen történne, sietség nélkül.

A jövő vasúti közlekedése

„Miután mindenki befejezte az átszállást, az ajtók bezáródnának, a vonat különválna a villamostól, mely aztán visszatérne a városba, hogy újabb utasokat vegyen fel.”

A tervező mindenre gondolt, így a jegyrendszer kialakítására is: nem papírjegyeket, vagy bérleteket használnának az utasok, hisz az lassítaná az átszállást, hanem egy rádiófrekvenciás azonosító rendszert építene ki, mellyel beazonosítaná a vonat az átszálló utasokat.

Ugyanakkor Priestman is beismerte, hogy ennek a megvalósítása időt vesz igénybe, azonban hozzátette, hogy itt az idő, hogy újragondoljuk az utazási módszereinket.

Forrás: azutazo.hu

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!