Vörös varik születtek a Nyíregyházi Állatparkban

A makik fajához tartozó vörös varik (Varecia rubra) születtek a Nyíregyházi Állatparkban. A két hím és nőstény egy hónappal ezelőtt jött világra. A hármas ikrek csütörtökön estek át életük első orvosi vizsgálatán. Az alig harmincdekás varikölykök egyébként nyugodtan fogadták a vizsgálatot. Révészné Petró Zsuzsa szóvivő a vizsgálattal egybekötött sajtóbemutatón elmondta, hogy a kis varik száz nap vemhesség után születtek meg.

Vörös varik
MTI fotó: Balázs Attila

Eleinte az anyjuk sokat tartózkodott a kölykei között, majd a kicsik egyhetes koruktól kezdve járnak ki a biztonságot nyújtó fészekből, egyhónaposan pedig már a felnőttekhez hasonló ügyességgel mozognak. Szemük az első két hétben kék volt, tizenöt naposan változott át sárgává. Jelenleg még főként anyatejjel táplálkoznak, de már kóstolgatják az édes, lédús gyümölcsöket is – mondta a szóvivő.

Vörös varik
 MTI fotó: Balázs Attila

A Madagaszkár szigetén őshonos vörös vari a legnagyobb termetű makifaj. A többi makitól eltérően a saját maga építette fészekben hozza világra fejletlen utódait, akiket nem a testén hordoz, hanem a szájában cipel. Vörös mintázatuk a fák lombkoronájában kiváló rejtőszínt biztosít. Kommunikációjukban a hangjelzések a legfontosabbak. Különleges nevüket a bennszülöttek adták az állatoknak: napimádó szent állatnak, Vari candanasnak tartották őket, mivel előszeretettel sütkéreznek úgy, hogy arcukat a nap felé fordítják. Napjainkban az orvvadászat és élőhelyeik erőteljes pusztítása miatt állományuk folyamatosan csökken.

Vörös varik
Fotó: Nyíregyházi Állatpark

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!