Címke: Spanyolország

Látogatóközpontot nyitottak abban a kápolnában, ahol a “bundás Jézus-freskó” található

A turisták óriási érdeklődése miatt látogatóközpontot nyitottak abban a spanyol kápolnában, ahol négy éve egy nyugdíjas asszony átfestette a Jézus Krisztust ábrázoló freskót, amely "bundás Jézus" illetve "moncsicsi-Jézus" néven lett világszerte ismert. Borjába 2012 óta 175 ezren érkeztek csak azért, hogy megnézzék a faliképet - mondta Eduardo Arilla az ...

Újraindul a spanyol szellemrepülőtér értékesítése

Újraindul Ciudad Real repülőterének értékesítése, miután a bíróság szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette az eddigi árverési folyamatot és keddi döntésében 50 millió euróban határozta meg a minimális vételárat. A 2012 óta nem üzemelő légikikötőt többször bocsátották árverésre sikertelenül, legutóbb júliusban, amikor a kínai Tzaneen Internation...

Csodájára járnak a turisták a Kanári-szigeteken hullott hónak

Viszonylag ritka jelenségnek lehettek tanúi a Kanári-szigeteken üdülő turisták: a napok óta tartó havazás miatt vastag hóréteg fedte be a szigetek hegycsúcsait - számolt be a Canarias7 című online lap. A hóesés miatt a Spanyolországhoz tartozó szigetek több hegyi útját ideiglenesen le kellett zárni az autóforgalom előtt. Néhány helyen pedig kíváncsiskod...

A bíróság szerint nem állatkínzás a pulykadobálás

Egy spanyol bíróság elutasította állatvédők keresetét, akik azt akarták elérni, hogy tiltsák be a dél-spanyolországi Cazalilla egyik népszokását, amelynek során egy pulykát dobnak le a település templomának tornyából, hogy az ünneplő tömeg elkapja. A jaéni bíróság szerint a pulykadobálás nem állatkínzás, mivel az állatok még soha sem sérültek meg, viszo...

A színpompás Navarra – látványos videó Spanyolország északi tartományáról

Spanyolország északi részén található Navarra autonóm közössége. Az apró tartomány meglepően változatos tájait örökítette meg a következő színpompás time lapse videóban Inaki Tejerina. Északon a Pireneusok magas hegycsúcsai, délen az Ebro folyó körüli termékeny síkságok dominálnak.

Repülési tapasztalat nélkül kellett landolnia egy kisgéppel egy spanyol nőnek

Minden repülési tapasztalat nélkül hozta le kisméretű magánrepülőgépét a levegőből egy spanyol nő vasárnap, és három kilométerre a sevillai repülőtértől egy narancsligetbe csapódott végül – jelentették be spanyol légiirányítók hétfőn. A repülőgépet eredetileg a nő férje vezette, de ő repülés közben eszméletét vesztette. Amikor az asszony észrevette, hog...

Teljes jogú lakosoknak nyilvánította a kutyákat és macskákat egy spanyol város

Teljes jogú lakosoknak nyilvánította a kutyákat és a macskákat az észak-spanyolországi Trigueros del Valle város - tudósított az ABC című napilap. A beszámoló szerint a város vezetése egyhangú döntéssel fogadta el a javaslatot, amelyben kimondják, hogy a háziállatok "nem emberi lakosai" a városnak. Pedro J. Pérez polgármester elmondta: ezzel a város vál...

Playa de las Catedrales – a katedrálisok tengerpartja

Spanyolország északi részén, Galíciában található Ribadeo, egy 10 ezres kisváros. Nem messze tőle találjuk a Playa de las Catedrales nevű partot vagyis a katedrálisok tengerpartját, amely a hatalmas szikláról és boltíveiről kapta a nevét. A víz és a szél által megformált grandiózus boltíveket csak apálykor lehet bejárni. ...

Ritka ibériai hiúz tűnt fel Madrid közelében

Ritka ibériai hiúz tűnt fel Madrid térségében, a veszélyeztetett macskaféle példányai több mint 40 éve nem fordultak elő a spanyol főváros közelében - írja az El Pais internetes kiadása. A hím hiúzt Madridtól 50 kilométerre délre észlelték. A Kentaro névre hallgató állat fogságban született Portugáliában, és hét másik hiúzzal együtt a Toledo környéki he...

Megújult az El Caminito del Rey, a világ egyik legfélelmetesebb hegyi ösvénye

Március végétől érkezhetnek a túrázók a megújult, kerítésekkel és korlátokkal biztonságosabbá tett El Caminito del Rey hegyi ösvényhez. Az El Caminito del Rey (A király ösvénye) egy hegyi ösvény Spanyolország Málaga tartományában, az El Chorro kanyon falára erősítve, több mint száz méteres magasságban húzódik. Az 1,2 kilométer hosszú hegyi utat az 1900-...

AJÁNLÓ

kelly clarkson diet 2024 weight loss secrets keto gummies review proton keto acv gummies reviews my honest opinion updated they won t tell you before getting it keto acv gummies reviews scam watch this keto gummies acv keto gummies to lose weight work kelly clarkson weight loss secret diet kelly clarkson lose weight kelly clarkson weight loss 2024 keto gummies 2024 warning keto gummies shark tank show reviews walmart success strategies kelly clarkson roadmap to effective weight loss in 2024 kelly clarkson journey to lose weight naturally keto acv gummies alert keto acv gummies reviews acv keto gummies do keto acv gummies unlocking weight loss secrets kelly clarkson acv and keto pill experience