Címke: megújuló energiaforrások

A világ legnagyobb szélerőművét építik Nagy-Britannia partjainál

A világ eddigi legnagyobb szélerőművét tervezi felépíteni a dán Dong Energy Nagy-Britannia partjainál. Az 1,2 gigawatt kapacitású erőmű több mint egy millió angol otthont láthat el árammal. A Hornsea Project szélkerekei a yorkshire-i partszakasztól mintegy 120 kilométerre állnak majd a tengerben egy 400 négyzetkilométeres területen. A gigantikus szél...

A világ első önfenntartó szigete

A 278 km²-es területű El Hierro a Kanári-szigetek legnyugatibb tagja. A sziget az első olyan terület lesz a világon, ahol 100%-ban megújuló energiaforrásokból fedezik a lakossági igényeket. Ezt szélturbinákkal, és vízenergia felhasználásával fogják kivitelezni. Az aprócska spanyol szigetnek így nem lesz többé szüksége fosszilis energiahordozókra. A...

A londoni Kristály a világ egyik “legzöldebb” épülete

Formájáról kapta nevét a Londonban található, építészeti és fenntarthatósági szempontból is egyedülálló épület, a Kristály. A világ egyik „legzöldebb” épülete a napenergia mellett az esővizet is hasznosítja, 50%-kal kevesebb áramot fogyaszt és 65%-kal kevesebb szén-dioxidod bocsát ki, mint egy hasonló irodaház. A Siemens Fenntartható Városi Fejlődés köz...

AJÁNLÓ

Achieving Better Blood Sugar Balance Through Nutrition and Smart Supplementation What Are Normal Blood Sugar Level Numbers? A1C of 6.6 equals what blood sugar The 11 Best Foods to Help Stabilize Your Blood Sugar Can Blood Sugar Levels Affect Hair Loss? Blood Sugar High After Intermittent Fasting: Why It Happens and What Actually Helps Why Is My Morning Blood Sugar High? A Simple Explanation The Best Way to Get Blood Sugar Down Quickly Understanding 201 Fasting Blood Sugar and Practical Ways to Support Metabolic Balance What Foods Lower Blood Sugar Understanding 250 Blood Sugar Levels After Eating and How Supplements May Fit In Understanding 154 Blood Sugar After Eating: What It Means and How Supplements Might Fit In Glycemic Index 101: A Beginner's Guide to Smart Carb Choices Understanding Normal Range Random Blood Sugar Level What Is Your Average Blood Sugar Level? Understanding the Numbers for Better Metabolic Health Low Glycemic Foods to Keep Your Blood Sugar Levels Down Does Ozempic Cause Low Blood Sugar? Managing 250 Blood Sugar After Eating: What It Means and Practical Ways to Support Metabolic Balance Red wine and blood sugar levels Understanding a 350 Blood Sugar Level and Practical Ways to Support Metabolic Balance Can I check my blood sugar right after eating? How to Lower Blood Sugar Naturally: Practical Steps for Metabolic Balance Managing Your 3 Hours After Meal Blood Sugar: What It Means and Practical Ways to Support It A Simple Guide to the Glycemic Index (GI) for Better Choices Low Blood Sugar in Dogs: Understanding Hypoglycemia and Support Options Does Levothyroxine Increase Blood Sugar Levels? Can Concerta Cause Low Blood Sugar? What the Evidence Actually Shows What Is the Normal Blood Sugar Level for Adults? A Clear Guide What Are the Symptoms of Blood Sugar Levels? Is 120 Blood Sugar 3 Hours After Eating a Good Sign?