Címke: Kína

Robotorvos állt munkába egy kínai kórházban

Megkezdte "gyakornoki" idejét egy mesterséges intelligenciával rendelkező orvosasszisztens Kína Anhuj tartományának egyik kórházában. Az AI orvosasszisztens nevet viselő rendszer meghallgatja az orvosok diagnózisait és automatikusan elkészíti az esetjelentéshez szükséges elektronikus dokumentumokat. Hu Csing-jün, a Suangkangi Egészségügyi Központ iga...

Kétszáz napot töltöttek egy elszigetelt laborban kínai egyetemisták egy kísérlet során

Kétszáz napot töltöttek kínai egyetemisták egy laborban a Holdon uralkodóhoz hasonló körülmények között, megdöntve a korábbi, még a Szovjetunióban felállított rekordot. A Pekingi Űrkutatási Egyetem négy diákját pszichésen is erősen megviselte a kísérlet, elsősorban a 200 nap alatt megélt három váratlan áramkimaradás – mondta el Liu Hung, a Yuegong–1 (Ho...

A világon először klónoztak majmokat kínai tudósok

A világon elsőként sikerült majmokat klónozniuk kínai tudósoknak ugyanazzal a módszerrel, amelynek révén Dolly, a világ első, testi sejtből klónozott emlőse is világra jött több mint két évtizeddel ezelőtt. A Csung Csung és Hua Hua nevű klónok, mindkettő közönséges makákó (Macaca fascicularis), 2017 végén születtek a Kínai Tudományos Akadémia sanghaji i...

A világ leghosszabb üveghídját adták át Kínában

A világ leghosszabb, csaknem fél kilométer hosszú üveghídját adták át Kína Hopej tartományban, ahol már több hasonló szédítő turisztikai látványosság működik. A 488 méter hosszú sicsiacsuangi üvegpadlójú gyalogos függőhíd két meredek szikla között feszül, 218 méteres magasságban átívelve egy szakadék fölött. A Hopej tartományban, Pingsan megyében lét...

A világ legnagyobb kétéltű repülőgépét tesztelték Kínában

Sikeresen tesztelték a világ legnagyobb kétéltű repülőgépét Kínában - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. Az AG600 típusú repülőgép 37 méter hosszú, szárnyfesztávolsága 38,8 méter. A kínai állami média vasárnap élőben közvetítette a nyolc év fejlesztés után először az egekbe magasodó kétéltű repülőt kísérleti repülését. A kétéltű a dél-kína...

A Kelet Csipkerózsikája – a 2200 éves múmia, melyen rejtélyes módon nem fog az idő

Öt év után ismét láthatja a közönség Kínában a "Kelet Csipkerózsikájaként" emlegetett, több mint 2200 éves múmiát, amelyen rejtélyes módon nem fog az idő. A történelmi feljegyzések szerint a Hszin Csuj nevű nemeshölgy Li Cang kormányzó felesége volt a Nyugati Han-dinasztia (i.e. 206 - i.sz. 25) idején. A több mint 2200 éves holttestet 1972-ben fedezték ...

Így szállítják az óriási szélturbina lapátokat a kanyargós hegyi utakon – videó

Napjainkban egyre nagyobb számban épülnek szélerőművek Kínában, de a hatalmas, égig érő turbinák szállítása és összeszerelése komoly logisztikai feladatot jelent. Célba juttatásukhoz precízen tervezett útvonal szükséges, szűk kanyarokban pedig lehetetlen az ötvenméteres rakománnyal elfordulni. Kínában azonban nem ismerik a lehetetlent, így érdeke...

A könyvek óceánja – futurisztikus könyvtár nyitotta meg kapuit Kínában

Lenyűgöző, futurisztikus könyvtár nyitotta meg kapuit az olvasók előtt Kínában. A hatalmas könyvtár Tiencsin (Tianjin) városának új kulturális negyedében épült és a holland MVRDV építésziroda munkáját dicséri, mely a Tiencsini Városfejlesztési Intézettel együttműködve valósította meg a nagyszabású projektet, amelynek kivitelezésére a helyi önkormányzat ...

Félelmetes csúcsragadozó volt a Kína területén élt hatalmas ősvidra

Testmérete és döbbenetesen erős harapása félelmetes csúcsragadozóvá tette a vidrák egyik ősi, hatmillió éve Kína délnyugati részén élt faját. Az állat megkövesedett koponyáját tanulmányozva a kutatók megállapították, hogy az ősvidrának olyan erős harapása lehetett, mint egy medvének – írta a Scientific Reports aktuális száma. Ma élő rokonai halak...

Vezető és sín nélküli “okosvonatot” tesztelnek Kínában

Megkezdte a próbaüzemelést a kínai Csucsou városában az Autonomous Rail Rapid Transit (ART) elnevezésű, vezető nélküli tömegközlekedési eszköz, amely a fejlesztő leírása szerint a vonat, a villamos és a busz keresztezése. Az elektromos meghajtású jármű felsővezeték és sínek nélkül közlekedik, szenzoraival érzékeli a neki felfestett útvonalat és az úton ...

AJÁNLÓ

Finally Free From Yellow Nails? Nail Fungus Treatment Options What Oil to Use for Nail Fungus: Finding Relief That Actually Works A New Bacterial Breakthrough to Fight Nail Fungus: Is This the End of Embarrassing Infections? Finding Relief: Doctors That Treat Toenail Fungus Fungal Nail Infections UK: Are You Ignoring This Common Problem? Nail Fungus Treatment Products: Finding Relief That Lasts Nail Fungus Treatment Spain: Finding Relief and Understanding Your Options Oils Used for Nail Fungus: Can They Really Help? Orivelle Pen for Nail Fungus: Does it Really Work? Tea Tree Oil Used for Nail Fungus: A Natural Remedy Worth Trying? Effective Nail Fungus Treatment for Kids: What Parents Need to Know Finally, Relief: Finding a Nail Fungus Treatment Doctor Near Me Forces of Nature Nail Fungus Oil: A Deep Dive Fungal Nail Treatment with Brush: Finally, an Easy Solution? Fungi Nail Over the Counter: Getting Relief Without a Prescription Funginail Antifungal Solution Pen Reviews: A Deep Dive Orivelle Nail Fungus Pen Reviews: A Deep Dive Tea Tree Oil Before and After: Seeing Real Results with Nail Fungus The Best Anti Fungal Toenail Cream: Finding Relief You Can Trust Toe Nail Fungus and Tea Tree Oil: A Natural Solution?