Címke: harc

Kimenekítik a harcmezőről sérült társaikat egy hangyafaj tagjai

Kimenekítik és biztonságos helyre szállítják a termeszekkel vívott csatában megsérült társaikat egy hangyafaj tagjai - állapították meg kutatók, akik most először figyeltek meg ilyen viselkedést gerinctelen állatoknál. A Science Advances című amerikai folyóiratban közölt tanulmány szerzői megfigyelték, hogy amikor a Megaponera analis hangyafaj egyik kat...

Így küzdenek meg egymással a komodói sárkányok

Chris Bray ausztrál fotósnak az indonéziai Komodo Nemzeti Parkban sikerült megörökítenie két termetes komodói sárkány összecsapását. A küzdelmet több mint fél órán át követte, de ezalatt az egyik gyík sem bírta legyűrni a másikat. A párzási időszakban kerül sor a hímek közötti küzdelemre: ekkor egymásnak vetik magukat és addig küzdenek, amíg a gyengébb ...

Élet a Turkana-tó partján – harcok a földért, vízért, legelőkért

A Turkana törzs nomád állattenyésztő életmódot él Kenya északnyugati részén. A sorozatos aszályok miatt azonban sokan inkább halászatból próbálnak megélni. A legelőkért régóta harcok folynak a Turkana és szomszédos Pokot etnikumhoz tartozó törzs közt. Mindkét törzs állattenyésztésből és földművelésből él, és gyakran állnak harcban a vízért, a művelhető ...

Szíriai látkép 2013-ban, vagyis ami maradt belőle

A szíriai polgárháború 2011. márciusában kezdődött eleinte kormányellenes demonstrációkkal, a tunéziai események hatására. Az emberek a jelenlegi politikai elit autoritárius hatalomgyakorlása ellen tiltakozva vonultak utcára, de a demonstrálók kezdetben csak reformokat követeltek, nem rezsimváltást. A rendfenntartók erőszakos beavatkozása miatt a tüntet...

A nigériai kalózok

Egy jelentés szerint Nigéria a különböző bűncselekmények miatt az országban kitermelt kőolaj körülbelül 7 százalékát veszíti el. A Niger folyó deltájánál különösen sok az összetűzés, itteni helybéliek részesülni szeretnének az olajkereskedelemből származó profitokból és ezért 2004 óta hajtanak végre támadásokat olajvezetékek, hajók és más célpontok elle...

A Tálib felkelőktől elkobzott fegyverek arzenálja

A tálibok az iszlám radikális változatát képviselő szunnita muszlim és pastu nacionalista mozgalom. A tálibok 1996 és 2001 között voltak hatalmon Afganisztánban, amikor vezetőiket eltávolították a hatalomból a NATO országok és az Északi Szövetség közös katonai akciójával. A tálib kifejezés az arab ‏طالب‎ (ṭālib, ~diák, tanítvány) szóból származik, koráb...

Hatalmi és az utcai harcok Egyiptomban

Válságos a helyzet Egyiptomban, miután több mint ezren meghaltak és több ezren megsérültek a leváltott elnök hívei és az ellenzékiek összecsapásaiban. Mohamed Morszi több ezer támogatója tüntetett azért, hogy helyezzék vissza hivatalába az államfőt. FIGYELEM! A fotók némelyike felkavaró lehet! ...

AJÁNLÓ

Unlock Natural Wellness with Natures Leaf CBD Gummies Green Otter CBD Gummies Want To Reduce Your Anxiety Pain and Sleep Problems Fudge tabletop sandwich pot pouring machine CBD gummy making machine candy machine Noble Cbd Supreme Patty B Plus Cbd Gummies Cbd Gummies Help With Pain CBD Rich Lotions for Your Skin From Bluebird Botanicals GlobalCannabinoidsio Hemp CBD Oil Farm Wholesale Bulk CBD Oil Why Should You Completely Depend On CBD Gummies USA Best CBD Gummies For Erectile Dysfunction Watch This Tom Selleck CBD Gummies Reviews - Safe Pure CBD for Recovery Relaxation Truman CBD Male Enhancement Gummies Everything You Need to Know About Viagra A Deep DiveUnlocking the Secrets of Viagra WARNINGS Oprah Winfrey Keto Gummies Reviews SCAM Exposed Walgreens Hair Skin Nails Gummies Review Keto Gummies Review BEWARE Do They Work For Weight Loss Raspberry Ketones Review - Diet pills recommended by Dr Oz Do Diet Pills Work Best Way to Burn Fat Lose Fat 5 - The Jiggly Belly KETO ACV GUMMIESKeto ACV Gummies 2023Keto ACV Gummies Reviews-Keto ACV Gummies It Really Works WEIGHT LOSS MEDICATION THAT ACTUALLY WORKS Losing weight on Saxenda Protein On Keto Diet Clarified - DrBerg NO SUGAR DIET EAT THIS TO LOSE WEIGHT AT HOME whatieattoloseweight whatieatinaday caloriedeficit ultimate 7-day keto diet meal plan