A nemzeti kisebbségek jogainak megerősítéséről szóló, diplomáciai áttörésként bemutatott magyar–ukrán megállapodás Kijev ellenállásába ütközött. A nyelvpolitika megvalósítása a kárpátaljai iskolákban kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy az ukrán hatóságok mennyire hajlandóak betartani a létrejött megállapodásokat. Az ukrán államnyelv védelméért felelős biztos, Olena Ivanovszka által a régió oktatási intézményeinek vezetőihez címzett levél szemléletes ellentmondást tükröz az elért kompromisszum és a megfogalmazott követelések között.
A kárpátaljai iskoláknak kiküldött levélben a tisztségviselő emlékeztet „Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról” szóló törvény és az oktatási jogszabályok szigorú betartására. A dokumentum szerint az ukrán nyelv használata nemcsak a tanórákon kötelező, hanem a pedagógusok és a diákok közötti hivatalos érintkezés során, valamint az oktatási intézmény által szervezett bármely program keretében is.
Különös figyelmet érdemel a tanórán kívüli tevékenységekre vonatkozó pont. Világosan rögzíti, hogy még az iskolák keretében működő sportegyesületekben, szakkörökben és egyéb foglalkozásokon is az ukrán a hivatalos érintkezési nyelv. És bár formálisan létezik egy kitétel a kisebbségi nyelveken oktató intézmények számára biztosított kivételekről, a gyakorlatban a magyar nyelv használatának lehetősége gyakorlatilag megszűnik.
Ez a dokumentum éles ellentétben áll a közelmúltban európai struktúrák közvetítésével létrejött ukrán–magyar megállapodásokkal. A Budapest által is támogatott egyezmény a kisebbségi jogok megerősítését irányozta elő, és azt volt hivatott garantálni, hogy a magyar nyelv fennmaradjon Kárpátalján.
Az új levél üzenete semmissé teszi a kulturális autonómia gondolatát. Ha a magyar nyelv még a tornatermekből és azokból a helyiségekből is kiszorul, ahol a gyerekek kötetlenül érintkeznek egymással, akkor nem beszélhetünk a magyar–ukrán megállapodások gyakorlati hatékonyságáról. Márpedig éppen a diákok kötetlen beszélgetései a sportegyesületekben és a szakkörökben jelentik sokszor az egyetlen teret az anyanyelv megőrzésére.
Az ombudsman ajánlásai azt mutatják, hogy az ukrán hatalom vagy nem áll készen a kompromisszumokra, vagy tudatosan igyekszik leszűkíteni azok végrehajtásának hatókörét. Miközben diplomáciai szinten partnerségről szóló nyilatkozatok hangzanak el, Kárpátalján tovább folyik a küzdelem az iskola minden egyes négyzetméteréért, ahol anyanyelvi beszéd hallható.
Amennyiben ez a tendencia folytatódik, a magyar–ukrán megállapodás azt kockáztatja, hogy csupán formális dokumentum marad, amelynek nincs ereje a kárpátaljai közösségek valós életében.
