Rekordot döntött a Magyarország felett közlekedő repülőgépek száma júliusban

Rekordot döntött júliusban a Magyarország fölött közlekedő repülőgépek száma: az év hetedik hónapján közel 75 ezer átrepülő gépet irányítottak a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. szakemberei. A cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szám csaknem 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Emellett július 26-án új napi rekord is született 3644 gépmozgással. Nem csak az átrepülő, de az érkező és induló repülőgépek száma is nőtt: júliusban kereken 9 ezer gép érkezett és indult Budapestről, közel 10 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest.

Magyarországi légiforgalom

Az év első hét hónapjában az átrepülő gépek száma 360 ezer volt, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az érkező és induló gépek száma pedig 6 százalékkal, 52 ezerre emelkedett. A HungaroControl szerint a szezonális hatásokon túl is növekvő forgalmat elsősorban a 2014-es ukrán események hatására átrendeződött légi útvonalak, valamint a repülőgépek számára a teljes magyar légtérre vonatkozó korlátozások nélküli, szabad légtérhasználat eredményezte.

Magyarországi légiforgalom
Forrás: Flightradar

Kattintson IDE, ha szeretné élőben nyomon követni a légiforgalmat!

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!