Palais Idéal – egyetlen ember élete munkája

A Franciaországban, Hautrives településen található különös, eklektikus épületet az első kődarabtól az utolsóig Châteauneuf-de-Galaure-ben született Ferdinand Cheval építette. A francia férfi 33 éven keresztül építgette „Ideális Palotáját”. Ferdinand Cheval eredetileg péknek tanult, azonban postásként dolgozott. 1879 áprilisában saját bevallása szerint megbotlott egy kőben, s megihlette annak formája. Másnap visszatért a helyszínre és további kődarabokat kezdett gyűjteni. A következő 33 évben Cheval a levelek kihordása közben további köveket szedett össze, s nekiállt, hogy felépítse a Palais Idéal-t, vagyis az Ideális Palotát.

Palais Idéal, egyetlen ember élete munkája

Eleinte a zsebében hordta az építőanyagot, később már egy kosárral indult kézbesítő-körútjaira, végül azonban már egy talicskát is magával vitt. Gyakran éjszaka dolgozott, egy olajlámpás fényénél, így építette fel a hindu mitológia és a Bibliából ismert motívumokat idéző palotát, amelynek bejáratánál egy táblán az áll: „Egyetlen ember keze munkája”. 1879-ben kezdte építeni egyedülálló palotáját, melyet 1912-ben fejezett be. André Malraux, kulturális miniszter 1969-ben műemlékké nyilvánította az Ideális palotát, és védelem alá helyezte. Cheaval egy mauzóleumot is felépített 8 évnyi kitartó munkával a Hauterives temetőben. 1924-ben, 1 évvel a mauzóleum befejezése után a férfi meghalt. Ferdinand Cheval a saját mauzóleumban nyugszik.

Ferdinand Cheval mauzóleuma

Palais Idéal, egyetlen ember élete munkája

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!