Mire számíthatunk azt követően, hogy elküldtük a jelentkezésünket a meghirdetett pozícióra?

Amennyiben megszületik bennünk az elhatározás, hogy állást szeretnénk váltani, akkor neki kell állnunk böngészni a friss álláshirdetéseket, hogy résen legyünk, ha adódik egy olyan lehetőség, amire szívesen jelentkeznénk.

Ez pedig előbb vagy utóbb így is lesz, különösen akkor, ha olyan állásközvetítő oldalakon keresgélünk, mint amilyen a ZalaegerszegAllas állásportál. Ezek után pedig már csak annyi a teendőnk, hogy elküldjük az adott hirdetésre szabott önéletrajzunkat, majd pedig türelmesen várunk a hirdető válaszára.

Ezen a ponton alapvetően három végkimenetele lehet az állásjelentkezésünknek: pozitív választ kapunk, negatív választ kapunk, vagy pedig hiába várjuk napokon vagy akár heteken keresztül, semmilyen válasz nem érkezik. Ebben az írásunkban ezeket az opciókat fogjuk kicsit részletesebben is kifejteni. 

Pozitív választ kapunk, és behívnak minket egy állásinterjúra

Ideális esetben azt a visszajelzést kapjuk, hogy a hirdető – legyen az maga a cégvezető vagy a HR-es – megkapta a jelentkezésünket, és szeretnének velünk időpontot egyeztetni egy állásinterjúra.

Lényegében ez minden álláskereső álma, hiszen ez azt jelenti, hogy az első körben megfeleltünk, vagyis átmentünk az előzetes szűrőn, és zöld utat kaptunk ahhoz, hogy személyesen is bizonyítsuk a rátermettségünket, hozzáértésünket az adott munkához. 

Negatív választ kapunk konkrét indoklás nélkül

Sajnos előfordulhat az is, hogy bár a hirdető válaszol nekünk, az üzenetében nem egy interjú meghívója szerepel, hanem az, hogy valaki mást választottak a pozícióra. Ez két dolgot jelenthet.

Az egyik, hogy a végzettségünk vagy a tapasztalatunk alapján nem felelünk meg a meghirdetett állásra, ezért nem hívnak be egy személyes találkozóra. A másik pedig az, hogy bár mi is megfeleltünk az önéletrajzunkban szereplő információk alapján, valakit mégis alkalmasabbnak ítéltek a munkára.

Bárhogy is legyen, konkrét indoklásra nemigen számíthatunk, a hirdetők ugyanis negatív válasz esetén nem szokták megindokolni a döntésüket. 

Semmilyen választ nem kapunk

A harmadik lehetőség pedig, hogy nem kapunk választ, se negatívat, se pozitívat. Az állásjelentkezést követő 1 héten belül érdemes rákérdezni, hogy megkapták-e az önéletrajzunkat, hiszen lehet, hogy a túljelentkezés miatt tényleg csak arról van szó, hogy még el sem olvasták.

És ki tudja, ha még nincs meg, hogy kit választanak, ezzel akár még jó pontot is szerezhetünk, hiszen azt mutatja, hogy lelkesek vagyunk, és tényleg érdekel minket az állás.

Minden állásjelentkező abban bízik, hogy az önéletrajza elküldését követően pozitív visszajelzést kap a hirdetőtől, ami után lesz lehetősége egy állásinterjú keretében is bizonyítani, hogy alkalmas a meghirdetett munkára. Ha azonban ez nem így történik, mert negatív választ kap, vagy ami talán ennél is rosszabb, nem kap semmilyen visszajelzést, akkor sem szabad feladni a keresést.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!