Milyen párásító készüléket használjunk a hálószobában?

Bizonyára ébredt már azzal a kellemetlen érzéssel, hogy fájt, kapart a torka, mert kiszáradt az éjszakai alvás során. Ezt bizony a szoba levegőjének alacsony páratartalma okozta, hiszen a torok és a légcső nyálkahártyája könnyen ki tud száradni. Ennek elkerülésére optimális szinten kell tartani a levegő nedvességtartalmát a lakás azon helyiségeiben, ahol sok időt töltünk.

Az ideális páraszint

Az emberi szervezet számára optimális nedvességszint 40-60 százalék között van, amit minden évszakban meg kell tudnunk teremteni. Ezt a BonAir.hu párásító készülékeivel könnyen megtehetjük.

Ezeken belül a légmosó párásító készülékek nemcsak párásítanak, hanem bizonyos mértékű légtisztító funkciót is ellátnak. A hibrid típusok külön levegőszűrővel is rendelkeznek.

Egyes ügyfelek úgy érezhetik a BONECO légmosó/hibrid használatát, mint egy kellemes tisztító esőt, hiszen a használatuk tiszta és friss levegőt eredményez, mint amilyet egy kiadós, tavaszi eső után érzünk.

Párásítás a pihentető alvás érdekében

Az egészségünk megőrzéséhez szükség van a 7-8 órányi, pihentető, folyamatos alvásra. Ha a torokfájás, kiszáradás miatt többször felébredünk, nem tud az idegrendszerünk megpihenni, a szervezet pedig regenerálódni. Hosszú távon ez az egészség rovására megy. Ennek elkerülése érdekében célszerű figyelni a levegő megfelelő nedvességtartalmára a hálószobában is, amelyet a Boneco W200 légmosó készülékkel ideális szinten tarthatunk.

Ez a készülék miközben párásít, kimossa a levegőből az apró szöszöket, az allergizáló kutya vagy macskaszőrt és a lebegő szennyeződéseket. 

Levegőszűrés párásító készülék által

A svájci BONECO hibrid légmosó készülékek légszűrővel rendelkeznek. Például a BONECO H700 típus nemcsak kiemelkedően hatékony párásítás terén, hanem a HEPA szűrőjének köszönhetően a szabad szemmel nem látható mikroorganizmusok, pollenek, penészspórák ellen is hatásos. Így áldásos hatását az allergiában és az asztmában szenvedők érzik leginkább, de a teljesen egészséges emberek szervezetére is jó hatással van.

A megfelelő helyiségmérethez választott HEPA szűrős légtisztító házi poratka okozta allergia ellen azért hatékony, mert kiszűri a levegőbe került poratka ürüléket is, ami az allergia egyik legfőbb okozója, és a hálószobában bőségesen megtalálható.

A légmosó légtisztító készülék alkalmazásával, ha teljesen nem is tudjuk megszüntetni az allergiás reakciókat, határozottan csökkenthetők a kellemetlen tünetek.

A fűtés szárítja a levegőt

Bármilyen fűtési megoldást használunk, általában száraz levegőt eredményeznek a hálószobában. A radiátoros fűtés hatására egy bizonyos hatósugárban cirkulál a levegő, a padlófűtés hatására pedig a padlótól felfelé száll a meleg levegő, így a levegőben található apró szöszöket, port, szennyeződéseket is keringeti.

A légmosó készülék nedvesíti a levegőt, s azon túlmenően segít a környezeti por mérséklésében. Hálószobában természetesen érdemes olyan csendes üzemmódú készülékeket alkalmazni, mint a Boneco cég készülékei. A Bonair üzletében akár meg is hallgathatja működés közben a párásítókat, légmosókat.

Amennyiben kérdése merülne fel a légmosó, légtisztító, illetve a párásító készülékekkel kapcsolatban, keresse fel a BonAir.hu webáruház ügyfélszolgálatát, készülékválasztáshoz szaktanácsadási szolgáltatást is igénybe vehet.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!