Mérföldkőhöz érkezett a civil űrhajózás

Történelmi jelentőségű repülésen van túl a civil űrhajózás: sikeres és bravúros tesztet hajtottak végre a SpaceX cég Grasshopper (Szöcske) nevű rakétájával. A Grasshopper legfontosabb jellemzője, hogy függőleges startra és landolásra képes, újrahasználható rakéta. A SpaceX a teszt alatt csupán 250 méter magasra emelkedett – ennél jóval magasabbra szárnyalt már a korábbi tesztek alatt, június közepén például 325 méterre emelkedett. Az akkori repülések azonban csak függőlegesek voltak, a mostani repülés különlegességét az adja, hogy oldalirányba is elmozdult, majd vissza tudott térni a kiindulópontra.

grasshopper

A videón látni, ahogy a Grasshopper felemelkedik 250 méter magasra, elmozdul száz métert oldalirányba, majd magabiztosan visszatér a starthelyre. Az egész repülés alig több mint egy perces volt, de igazi mérföldkőnek számít. Ekkora rakétával ugyanis még nem sikerül olyan tesztet végrehajtani, hogy a rakéta visszatérjen a kiindulópontra. A programért felelős mérnökök ennek megfelelő lelkesedéssel magyarázták, hogy egy ekkora rakétánál mennyire nehéz az ilyen precíziós irányítás, de a mostani teszt bizonyítja, hogy a jármű képes éles manőverekre is. A Grasshopper Merlin típusú hajtóművet használ (a Falcon–9-en is ilyenek vannak, de kilenc, míg a Grasshopperen csak egy), és állva landol négy fémlábán.

A Grasshoppert újrahasznosíthatónak tervezték, a végső cél, hogy ezzel olcsóbbá tegyék az űrhajózást. A jelenlegi rendszereknél a rakéták a Föld légkörében égnek el, miután eljuttatták a szállítmányt az űrbe, ami lehet műhold, űrsikló vagy más űrhajó. Elon Musk cége azonban mindent újrhasznosíthatóvá szeretne tenni.

Elon Musk neve másodszor kerül elő a héten valamilyen jövőbe mutató találmánnyal, technológiával kapcsolatban. A SpaceX űrvállalat és a Tesla elektromos autókat gyártó cég vezetője Hyperloop néven új tömegközlekedési rendszert talált ki. A Hyperloop meghajtását napenergiával biztosítanák, az utasok pedig ütésálló kapszulákban száguldhatnának San Franciscótól Los Angelesig mindössze fél óra alatt. Ez a távolság autóval legalább 6 óra, repülővel egy és negyed. Olvass további információkat a Hyperloopról.

Forrás:Index

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!