Megmenekülhet a kihalástól a hegyi gorilla

Több mint 1000-re emelkedett a vadon élő hegyi gorillák száma, vagyis többszörösére nőtt az elmúlt három évtizedben a kihalás szélén lévő állatfaj populációja, dacára a vadorzásnak, a polgárháborúknak, és élőhelyük zsugorodásának – közölte a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet. Szakértők szerint a természetvédelem egyik ritka sikertörténetéről van szó.

Forrás: Wikipedia/Cai Tjeenk Willink 

A vadon élő emberszabásúak megszámlálása Ruanda, Uganda és a Kongói Demokratikus Köztársaság természetvédelmi hatóságainak, valamint több civil szervezetnek és a Max Planck Intézetnek volt a közös projektje. A három afrikai ország határtérségében fekvő Virunga-vulkánok régióját a legfrissebb számlálás szerint legkevesebb 604 hegyi gorilla lakja. További 400 példány él az ugandai Bwindi Áthatolhatatlan Nemzeti Parkban. Ezzel a teljes populáció meghaladja az ezret.

Forrás: Wikimedia Commons/Fanny Schertzer

A kihalás szélén élő ritka állatokat a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a “kritikusan veszélyeztetett fajok” kategóriájába sorolták. A legutóbb 2010-ben végrehajtott számlálás szerint a Virunga-vulkánok régiójában “legkevesebb 480-ra” becsülték a populációt, míg az 1980-as évek közepén hozzávetőleg 250 állatot tartottak nyilván.

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a hegyi gorillák száma az utóbbi hat évben több mint egynegyedével, vagyis 26 százalékkal nőtt. A kutatók az eredményeket részben a számlálás során alkalmazott jobb módszertannal, másrészt a populáció tényleges növekedésével magyarázzák.

Forrás: Carine06/flickr

A most regisztrált 604 hegyi gorilla közül 590-en 41 különböző csoporthoz tartoznak, míg 14-en magányos hímek. A kutatók mintegy 440 négyzetkilométernyi területet fésültek át a hegyi gorillák nyomai után, több mint 2000 kilométeres utat megtéve. A helyszínen begyűjtött mintegy 1100 ürülékminta DNS-vizsgálata több mint másfél évet vett igénybe.

Forrás:  Sharp Photography, sharpphotography/Wikimedia Commons

A hegyi gorillának más gorilla fajokkal összehasonlítva hosszabb és sötétebb szőrzete van, így olyan területeken is megél, ahol a hőmérséklet fagypont alá süllyed. A gorillák egyedi orr-rajzolatuk, „orrlenyomatuk” alapján is megkülönböztethetők. A hegyi gorilla alapvetően a talajszinten él, négy lábon jár. Gyümölcsökért képes azonban fára is mászni, ha a fa elbírja a súlyát, és rövid távon két lábon is tud járni. Ujjízületeire támaszkodva jár (mint a csimpánz, de nem úgy, mint a bonobó és az orangután fajok), súlyát begörbített ujjainak hátulja tartja és nem a tenyere. A hímek tömege általában kétszerese a nőstényekének, eléri a csaknem 200 kg-ot.

Forrás: Wikimedia Commons/Azurfrog

A hegyi gorilla nappali életmódot folytat. Aktív óráinak többségét táplálkozással tölti, mivel sok élelemre van szüksége nagy méretű testének fenntartásához. A reggeli órákban szerzi meg élelmét, késő délelőtt és a déli órákban általában pihen, a délutánt ismét élelemszerzéssel tölti. A gorillák növényekből építenek maguknak minden este új fészket. Csak a fiatalok alszanak anyjukkal egy fészekben. Fészkelő helyüket napkeltekor hagyják el, kivéve ha hideg és felhős idő van, ilyenkor szívesen maradnak behúzódva.

Forrás: Wikimedia Commons/Fanny Schertzer

A hegyi gorillák rendkívül szociális lények: stabil, összetartó csoportokban élnek, melyeket a felnőtt hímek és nőstények közötti hosszan tartó kapcsolatok tartanak egyben. A csoportok rendszerint nem territoriálisak, az ezüsthátú hím inkább a csoportját védi és nem a területét. A Virunga-hegységben élő gorillák között a domináns ezüsthátú hím átlagos csapatvezető státusza 4,7 évig tart.

Forrás: Sharp Photography, sharpphotography /Wikimedia Commons 

Általában az ezüsthátú hím határozza meg a csoport mozgását, az év különböző szakaszaiban a megfelelő táplálékszerző helyre vezetve a csoportot. A csoportban kialakuló konfliktusok rendezésében is szerepet vállal, és védi a családot a külső fenyegetésektől. A pihenő során ő a figyelem középpontja, a fiatalok gyakorta a közelében tartózkodnak és játékukba bevonják. Ha egy anya elpusztul vagy elhagyja a csoportot, általában az ezüsthátú hím az, aki az elhagyott utódot gondozza, néha még azt is megengedi, hogy a fészkében aludjon. Megfigyelték, hogy a gyakorlott ezüsthátú hímek még a vadorzók hurkait is képesek eltávolítani a csoport tagjainak végtagjairól.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!