Megfejtették a tüskés ördög titkát

Kutatóknak sikerült megfejteniük, miként védekezik a kiszáradás ellen Ausztrália egyik legismertebb gyíkja, a tüskés ördög, amelynek rejtélye immár 40 éve foglalkoztatta a tudós közösséget. A tüskés ördög (Moloch horridus) a testéből kiálló és a támadók elrettentésére szolgáló tüskékről kapta nevét, apró hangyákkal táplálkozik. A Nyugat-ausztráliai Egyetem szakemberei szerint a hüllő úgy veszi fel a legtöbb vizet, hogy beleássa magát a nedves homokba és a pikkelyeiben lévő hajszálvékony csatornákon keresztül juttatja el szájához a folyadékot.

tuskes-ordog-2Fotó: Wikipedia/Bäras

A Journal of Experimental Biology című folyóiratban közölt tanulmány vezető szerzője, Philip Withers szerint az egyedi bőrszerkezet az állat túlélésének kulcsa. “Különösen a szélsőséges környezeti feltételek miatt lehet fontos. Leesik egy kis eső, a homok nedves lesz, fontos, hogy ilyenkor ki tudja vonni a vizet a homokból” – magyarázta a szakember. Withers csapata nedves homokra helyezte a hüllőt, hogy tanulmányozhassa ivási szokásait. A bőrében futó hajszálvékony csatornák azonban ilyenkor csupán 59 százalékban teltek meg, és az állat nem tudott inni.

tuskes-ordog-3Fotó: Wikipedia/Wouter!(Retuow)

Úgy hiszik, egy tócsában állva bizonyára képes felszívni és meginni a vizet, ám a nedves homokon nem elég állnia hozzá, hogy magához tudja venni a folyadékot. “A víz kivonásához valami mást kell tennie: a jelek szerint magára lapátolja a homokot és a gravitációs erőt hívja segítségül” – mondta Withers.

tuskes-ordogFotó: Wikipedia/KeresH

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!