Kudarccal végződött az űrszemét begyűjtését célzó japán kísérlet

Kudarccal végződött az a japán kísérlet, hogy eltakarítsák a Föld körüli pályán keringő űrszemetet, mivel a különleges berendezés nem lépett működésbe – jelentette be kedden a japán űrkutatási hivatal(JAXA). Becslések szerint több mint százmillió űrszemét, köztük régi műholdak berendezései, rakéták darabjai keringenek a Föld körül, amelyek a jövőben veszélyt jelenthetnek az űrkutatásokra.

urszemet-4

A japán űrkutatási hivatal decemberben a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) küldött egy különleges berendezést mintegy 700 méter hosszú elektromos kábellel, azzal a feladattal, hogy lelassítsa és alacsonyabb pályára terelje az űrszemétmaradványokat. A szakemberek azt remélték, hogy ezáltal az űrszemét a Föld légkörébe jut, ahol elég, még mielőtt lezuhanna a bolygóra. A vékony acél- és alumíniumhuzalokból álló kábelt a Nemzetközi Űrállomásra decemberben küldött Kotonori-6 japán teherűrhajóból bocsátották volna ki. A JAXA tudósai és egy halászhálót gyártó japán vállalat által fejlesztett kísérleti rendszer azonban nem tudta működésbe hozni a kábelt még az előtt, hogy a Nemzetközi Űrállomásról január 28-án levált japán teherűrhajó hétfőn visszatért a Föld légkörébe.

urszemet-5A Konotori személyzet nélküli teherűrhajó (Forrás: ESA)

urszemetForrás: JAXA

“Úgy véljük, hogy a kábel nem tudott működésbe lépni. Az űrszemét eltakarítását célzó technológia még a kezdeti szakaszában van” – hangoztatta Inue Kojcsi projektvezető. A japán tudós hozzátette, hogy az űrkutatási hivatal folytatni fogja erőfeszítéseit arra, hogy a különleges technológiát használhatóvá tegye.

A japán űrkutatási hivatalt az elmúlt hónapokban több kudarc is érte, január 15-én felbocsátották a világ legkisebb űrrakétáját, amely műholdat állított volna Föld körüli pályára, ám a rakéta a tengerbe zuhant. Múlt év februárjában felbocsátották a Hitomi röntgenteleszkópos csillagászati kutatóműholdat, ám már márciusban megszakadt vele a kapcsolat.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!