Folyók lehettek a Marson

mars_bolygo

Egykor folyók szabdalhatták a Mars felszínét, erre következtetnek kutatók a vörös bolygón talált folyami kavicsokból. A jellegzetes kövecskékről készült első felvételeket már a múlt év szeptemberében bemutatta az amerikai űrkutatási hivatal. A részletes tanulmány most kerül először a nyilvánosság elé a Science című tudományos folyóiratban.

Az 515 kavicsot, amelyet a Curiosity űrszonda a vörös bolygó 154 kilométer átmérőjű Gale-kráterében talált, a tucsoni Planetary Science Institute kutatói vizsgálták meg a felvételeken. A kövek vastagsága 2 és 40 milliméter között van, és homok övezi őket, ami a földi folyami üledékekre is jellemző. Alakjuk arról tanúskodik, hogy víz sodorta őket – közölte a koppenhágai Niels Bohr Intézet. Munkatársuk, Asmus Koefoed rámutatott, ha szél és homokvihar szállítja őket, felszínük durva, szögletes lesz, azonban mind az 515 kavicsnak sima, lapos és gömbölydedre csiszolt felszíne van.

mars-folyo

A kavicsok alakja és nagysága következtetni enged a múltbéli Mars-folyók tulajdonságaira is: a víz 10-100 centiméter mély lehetett, és másodpercenként egy méter sebességgel folyhatott.

mars-curiosity-pebbles-hottah


A bolygó ma szélsőségesen száraz, hideg és az életre alkalmatlan vidék, ahol a víz gyorsan elpárolog. Bár korábbi Mars-expedíciók számos jelét találták már a víz jelenlétének – például kiszáradt patakvölgyeket, tengermedret, kanyonokat -, ezek létrejöttét gyorsan lejátszódó események is magyarázhatták, például az állandóan fagyott talaj nagy víztömege felolvadhatott meteorbecsapódás vagy vulkánkitörés hatására.

A kavicsok kerekre csiszolása hosszú időt vesz igénybe. Mivel tehát a folyók, patakok tartósan csörgedezhettek a bolygó felszínén, a hőmérséklet is sokkal magasabb, és a légkör is sűrűbb lehetett a mainál. A friss eredmények pedig arra utalnak, hogy ez a meleg, nedves időszak a Marson két vagy három milliárd évvel ezelőttig tartott, azaz lényegesen tovább, mint eddig feltételezték. A folyami üledék felfedezése növeli az esélyeit, hogy a vörös bolygón hajdan létezhettek az élet feltételei. – Írta az MTI.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!