Egyre többen törekszünk arra, hogy környezetbarát úton energiatakarékos eszközöket használjunk az otthonunkban és akár az irodában is. A lámpatestek cseréjével meglepő módon nagymértékben tudjuk mérsékelni az energiafelhasználásunkat, ezzel csökkentve otthonunk ökológai lábnyomát is.
Ha magas minőségben gyártott, energiatakarékos világítástechnikai eszközöket keresünk, nézzük meg a LEDcenter LED fénycsövek és armatúrák kínálatát.
Miért fontos a megfelelő világítás?
Az otthonunk az a hely, ahol a kipihenhetjük a nap fáradalmait, a szabadidőnkben kikapcsolódhatunk, de rengeteg feladat is várhat ránk, amikor hazaérkezünk. Minden helyiségnek megvan a maga funkciója és érdemes ennek megfelelően felszerelni lámpatestekkel.
A nappaliban jellemzően összegyűlik a család apraja-nagyja, és a vendégeket is itt fogadjuk. Szerencsés tehát, ha ebben a helyiségben különböző fényforrásokat is elhelyezünk. Az esti tévénézéshez elegendő egy kis hangulatlámpa, de a késő délutánokra, főképpen a téli időszakra, amikor hamar sötétedik, erősebb fényforrásokra is szükségünk lehet.
Hova milyen lámpát szereljünk fel?
A tanuláshoz vagy az olvasáshoz mérvadó, hogy kellően nagy fényerővel rendelkező izzókat csavarjunk a lámpatestbe, hogy a túlzottan kevés fény miatt ne erőltessük meg a szemünket. Ugyanez igaz a dolgozószobában is, ahol az akár estébe nyúló munkához elengedhetetlen, hogy jól lássunk.
A dolgozószobába vagy a tanulósarokba kimondottan jó választás egy energiatakarékos LED fénycső, amely elég erős fényével bevilágítja a teret, ugyanakkor nem bántja a szemet, és nem növeli drasztikusan a rezsiköltséget sem.
LED a konyhában
A főzéshez, az előkészületekhez lényeges, hogy jól megvilágított munkapulton dolgozhassunk. A LED fénycsövek nagyon egyszerűen felszerelhetőek egy armatúrában a felső konyhaszekrény alá vagy akár a mennyezetre is.
Ha a felső szekrény aljára rögzítjük az armatúrát, akkor közvetlenül meg tudjuk világítani a konyhapultot úgy, hogy a fény egyáltalán nem zavarja a szemünket akár a késő esti vagy éppen a kora hajnali órákban sem.
Melléképületek világítása
Sok lakberendezési cikkben olvashatunk tippeket, miként válasszunk tökéletes lámpatesteket, de valahogy a családi házak melléképületeiről rendszeresen elfeledkeznek. Pedig egy garázs vagy egy kisebb hobbiműhely világításának kérdése is igen meghatározó.
Ezekbe a terekbe célszerű nagyobb armatúrákat vásárolni és nagyobb teljesítményű LED fénycsöveket beszerelni, hogy semmi se akadályozza a munkálatok elvégzését, esetleg a pakolást, rendszerezést és könnyen megtaláljunk mindent, amit éppen keresünk.
Tipp a vásárláshoz
Amennyiben gyors házhozszállítással, kedvező árakon keresünk kiváló termékeket, úgy megéri átböngészni a LEDcenter webshop oldalát, ahol igen széles kínálatból válogathatunk. Találunk náluk LED lámpákat, izzókat, fénycsöveket és lámpatesteket is, így biztosan megleljük, amire vágyunk.