Először észleltek szupernóvát alig pár órával a robbanás után

Először észleltek szupernóvát, avagy egy csillag életét lezáró robbanást, csupán három órával az égi jelenség kezdete után. A szupernóva fénye 160 millió év alatt ért a Földre, ahol nagy szerencsére aznap, 2013. október 6-án robottávcsövek kémlelték az éjszakai eget. A csillagászok bejelentése szerint a kitörés kezdete után már három órával tanulmányozni tudták a szupernóvát, vagyis sikerült az eddigi legkorábbi szakaszában elkapni a jelenséget.

“Azonnal tudtuk, páratlan esélyt kaptunk. Sikerült a legelején megfigyelnünk az SN 2013fs robbanását” – mondta el az AFP-nak Ofer Yaron, a brit Nature Physics szaklap aktuális számában ismertetett tanulmány vezető szerzője, az izraeli Weizmann Tudományos Kutatóintézet tudósa.

szupernova-2Az NGC 7610 spirálkaros galaxis volt az otthona a felrobbant csillagnak (Forrás: David W. Hogg / Sloan Digital Sky Survey Collaboration)

A kutatók nagyon szeretnék tanulmányozni a szupernóvák kialakulásának legkorábbi szakaszát, azokat a pillanatokat, amikor a hatalmas csillag élete látványos véget ér. Ám anélkül, hogy tudnák, a világegyetemben hol esedékes éppen csillagrobbanás, általában csak jó pár nappal a kezdete után veszik észre az eseményt, amikor a törmelék legnagyobb része már szétszóródott. A szupernóvákat rendszerint egy éven belül lehet észlelni, legnagyobb fényerejük azonban a néhány naptól néhány hétig terjedő intervallumban van – mutatott rá Yaron. Eddig az egyhetes szupernóva észlelése már korai volt. A Napnál nagyobb tömegű csillagok és robbanásuk fénye több millió vagy milliárd év alatt érhet a Földre.

szupernova-4

A Rák-köd szupernóva-maradvány a Bika csillagképben (Forrás: Wikipedia/NASA, ESA, J. Hester and A. Loll (Arizona State University)

Az SN 2013fs 160 millió éves útjának végét a San Diego melletti Palomar obszervatórium automatikus távcsöve rögzítette, a tudósok röviddel utána kiolvasták az adatokat, majd meghatározták távolságát, összetételét, hőmérsékletét és más jellemzőit.

szupernovaForrás: Ofer Yaron

Yaron és kutatócsoportja az adatokból rekonstruálta, milyenek lehettek a csillag életének utolsó pillanatai, mielőtt a gigászi robbanás bekövetkezett. Mivel nagyon korán észlelték az eseményt, meg tudták figyelni az anyagot, amelyet a haldokló csillag utolsó évében bocsátott az űrbe, sűrű héjat alakítva ki belőle maga körül. A tudósok arra következtettek, a csillag vörös szuperóriás volt.

szupernova-5Forrás: Ofer Yaron

MTI, Nature Physics


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!