Egy játékszer – nem csupán felnőtteknek!

Azt mondják, addig jó, amíg gyermeki örömmel és csodálattal tudunk a világ felé fordulni. És ameddig tudunk játszani. Sajnos a felnőtt lét gyakran kiöli vagy akár csak elhallgattatja ezt az emberekben, éppen ezért rendkívül tudatosan kell törekedni arra, hogy némiképp megtartsuk a gyermeki ártatlanságunkat. Ezt pedig nem mással érdemes megtenni, mint egy olyan játékszerrel, amibe bele lehet feledkezni, aminél hosszú órákon át elmélyülten lehet alkotni.

Ilyen többek között az Alza.hu kínálatában is kapható Lego Ideas, amely nem csupán gyermekeknek szól, felnőttek is ugyanúgy tarthatnak rá igényt.

De mit is tud a Lego Ideas?

A Lego Ideas tulajdonképpen nem más, mint különböző témák világát megjelenítő építőjáték. Ha megnézzük az Alza.hu kínálatát, akkor látni fogjuk, hogy most melyek a népszerű szettek. Választhatjuk azt:

  • amelyik a Reszkessetek betörők nyomán készült, de akár még lombhullató fákat is találhatunk a kínálatban,
  • amelyik írógépet, motorizált világítótornyot vagy éppen csatát jelenít meg.

Persze mindegyiket építeni kell, mindegyik aprólékos, molyolós munkával jár, így talán segít abban is, hogy kikapcsolódhassunk az őrült, gyorsan forgó világból. Mert egy csendes, alkotó hobbira mindenkinek szüksége van!

Hogyan őrizzük meg az ép eszünket?

Először is válasszuk ki azt a Legót, amelyik az érdeklődési körünknek megfelel. Ezután teremtsük meg azokat a fizikai feltételeket, ahol nyugodtan építkezhetünk. Ehhez általában egy tiszta, üres asztal és egy kényelmes szék éppen elegendő lesz.

Majd aztán fogjuk magunkat, kibontjuk a Lego csomagot, és nekilátunk építeni. Telefont félreraktuk, lágy zene szól, mellettünk egy üdítő, és máris mehet minden, ami a csövön kifér!

Az állandóan pörgő agy sajnos a felnőttek sajátossága, amelyet azonban néha nem árt kikapcsolni, hiszen igencsak gyorsan elfárad az a test, ahol az agy nem képes megpihenni. Éppen ezért kifejezetten fontos, hogy időről időre olyan tevékenységekben mélyedjünk el, amikhez egyáltalán nincs szükség bonyolult agyi folyamatokra.

Folyamatosan nő az ára!

Egy klassz Lego szett akár még befektetésnek sem utolsó, hiszen mint mindennek, úgy ennek is folyamatosan nő az ára. Ezért aztán, amit most megvásárolunk, az bizony akár több generáción keresztül is a család gyermekkorú és felnőtt tagjainak is a kedvence lehet. Ezzel persze jóval kisebb ökológiai lábnyomot is hagyunk magunk után családilag, így ha környezettudatos játékra vágyunk, a Lego Ideas tökéletes választás lehet.

Sőt, amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy ezeknek a készleteknek az ára folyamatosan emelkedik, mivel nem állandó szereplői a kínálatnak, hanem csak időszakosan kaphatóak. Így akár több darabot is beszerezhetünk belőle, hogy akár licitálós oldalakon meghirdessünk egyet-egyet közülük.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!