Utazás-Nagyvilág

Korallátültetéssel próbálják megmenteni a súlyosan károsodott Nagy-korallzátonyt

Korallátültetéssel próbálják menteni az ausztráliai Nagy-korallzátony súlyosan károsodott ökoszisztémáját: nyolc hónappal a kísérlet kezdete után sikerről számolt be az ausztrál Southern Cross Egyetem kutatócsoportja. A világ legnagyobb, több mint 2000 kilométer hosszú és 300 kilométer széles korallzátonya jelenleg történelme legerőteljesebb fehé...

Több ezer tő védett réti őszirózsát találtak a Kiskunságban

Körülbelül 8 ezer tő védett réti őszirózsát találtak a kiskunsági Böddi-szék szomszédságában lévő, egykor vele egységes szikes vizes területet alkotó Maka-széken. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság botanikai felmérése során kiderült, hogy a Dunatetétlen melletti területen a szikeseken jellemző őszi virágmezőt nemcsak a szokásos sziki őszirózsa, hanem...

Megfejtették az amerikai Mono-tó “lúgos legyének” titkát

Tudósok megfejtették, hogyan tud az amerikai Mono-tó “alkáli legye” a rendkívül sós, lúgos vízbe merülni, a víz alatt algát enni, tojást rakni, majd szárazon a felszínre jönni. A kutatás eredményeit az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) aktuális számában tették közzé. A nagyjából 6 milliméter hosszú rovar (Ephydra hians) különleges tula...

A görög szellemfalu, mely szép lassan teljesen elsüllyed

A festői környezetben megbújó görög falucska, Ropoto, néhány évvel ezelőtt még több mint 300 család otthona volt, ma már azonban csak a katasztrófaturisták járják a vidéket. Az ország középső részén, a thesszáliai régióban fekvő falu 2012-ben teljesen elnéptelenedett egy pusztító földcsuszamlás miatt. A katasztrófában senki sem veszítette életét de mind...

Csaknem hangsebességgel száguldó vonattal kötnék össze az ausztrál nagyvárosokat

Csaknem a hang sebességével száguldó, futurisztikus vonattal kötné össze az ausztráliai Sydney és Brisbane várost egy helyi magánkonzorcium, a Hyperloop One kaliforniai vállalat hivatalos partnere. Az Ultraspeed Australia szerint a csőpostaszerű közlekedési eszköz egy órára rövidítené le a menetidőt Ausztrália legnagyobb és harmadik legnagyobb városa kö...

Egy meteor világította be az éjjeli égboltot Lappföldön

Egy ragyogóan fénylő meteor világította be az éjjeli égboltot Finnországban. A meteor fénye egy kis időre nappali világosságot teremtett Lappföldön. A látványos jelenséget egy utazásszervező cég, az Aurora Service Tours kamerája rögzítette egy hófedte lappföldi táborhelyen, Inari közelében. Tony Bateman, a cég alapítója elmondta, hogy éppen a kun...

A könyvek óceánja – futurisztikus könyvtár nyitotta meg kapuit Kínában

Lenyűgöző, futurisztikus könyvtár nyitotta meg kapuit az olvasók előtt Kínában. A hatalmas könyvtár Tiencsin (Tianjin) városának új kulturális negyedében épült és a holland MVRDV építésziroda munkáját dicséri, mely a Tiencsini Városfejlesztési Intézettel együttműködve valósította meg a nagyszabású projektet, amelynek kivitelezésére a helyi önkormányzat ...

Minden negyedik természeti világörökségi helyszínt veszélyeztet a klímaváltozás

Minden negyedik természeti világörökségi helyszínt veszélyeztet a klímaváltozás - állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kutatása. A szervezet friss jelentése szerint az elmúlt három évben majdnem megduplázódott a veszélyeztetett helyek száma - írja a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. Az IUCN az UNESCO természeti virá...

Kitiltják Velence belvárosából a hatalmas tengerjáró hajókat

Velencét egyre inkább maga alá gyűri a tömegturizmus, és ez leginkább a városba a Canal Grandén érkező hatalmas és rendkívül környezetszennyező tengerjárók számlájára írható. Most azonban úgy néz ki, hogy végre kitiltják őket és a jövőben csak elkerülő útvonalon közelíthetik meg Velencét a nagy tengerjáró hajók. Az új szabályozás értelmében a Szent M...

2019-től tilos lesz megmászni az Uluru-sziklát Ausztráliában

Tilos lesz megmászni 2019-től a híres Uluru-sziklát Ausztráliában. Az ország egyik legismertebb jelképének számító hatalmas, vörös homokkőből álló sziklatömb sorsáról egy őslakos földtulajdonosokból és kormánytisztviselőkből álló testület döntött. Az Északi Területen magasodó monolitnak spirituális jelentősége van az őslakosok számára, ami bizonyos korl...

AJÁNLÓ

Blue Vibe Male Enhancement Gummies: A Practical Look at Convenience, Claims, and Real-World Fit Enlarged Penis on Beach Nude: Realistic Expectations for Men's Confidence in Natural Settings Oral Antifungal Medications for Nail Fungus: How They Work and What to Expect Treating Nail Fungus: Evidence-Based Methods That Work What Kills Fungi: Natural & Effective Solutions Pulled Muscle in Foot: Causes, Treatment & Recovery Big Toe Joint Pain: Causes & Relief Strategies Sudden Foot Pain: Causes, Relief & When to See a Doctor Sore Muscles? What to Put On Them for Relief Joint Pain: Common Causes & When to See a Doctor Wrist Pain Cream: Relief & What You Need to Know 1st Choice ACV Keto Gummies: Are They Worth the Hype? Are Keto BHB Gummies Websites Really Helping Anyone? Can You Eat Goli Gummies on Keto? The Surprisingly Complex Answer Complete Balanced Keto Gummies: Your Delicious Path to Ketosis Do Keto Gummies Put You In Ketosis? The Surprising Truth How to Take Ace Keto ACV Gummies: Your Guide to Getting It Right Keto Gummies Bio Lyfe: Are They Worth the Hype? Keto Life Plus Gummies on Shark Tank: A Real Deal or Just Hype? Keto Start ACV Gummies Shark Tank: Are They Worth the Hype? Kiss My Keto Watermelon Gummies: A Sweet Treat You Can Actually Feel Good About?