Utazás-Nagyvilág

Újra megnyílt a világ legrégebbi temploma

Hivatalosan is újranyitották a világ legrégebbi ismert, mintegy 12 ezer éves templomát, Göbekli Tepét, mely a délkelet-törökországi Sanliurfa tartományban található. A világhírű régészeti lelőhelyet 2016 júniusában az örökségvédelmi és modernizálási munkálatok miatt zárták le a látogatók elől. Mindeközben kialakítottak a helyszínen egy látogatóközponto...

Ezekben a városokban a legszennyezettebb a levegő a világon

A világ tíz legszennyezettebb levegőjű városából hét Indiában található - derült ki az AirVisual és a Greenpeace frissen közzétett 2018-as jelenéséből. A legszennyezettebb indiai város az Újdelhitől délnyugatra fekvő Gugugram. A toplistán az első öt között szerepel Ghaziabad, Faridabad és Bhivadi is, az első tízbe pedig Noida, Patna és Lucknov ke...

Büntetést fognak kiszabni azokra, akik strandpapucsban járnak Cinque Terre ösvényein

Büntetni fogják ezentúl azokat a turistákat, akik az olaszországi sziklás liguriai partvidék Cinque Terre Nemzeti Parkjának veszélyes ösvényein strandpapucsban járkálnak - írták helyi lapok a Nemzeti Park bejelentését idézve. Aki nem a megfelelő cipőben lép az öt települést magába foglaló Cinque Terre területére, 50-2500 eurós (16 000-790 000 forint) bü...

A “halhatatlanság elixírjét” találták meg egy ősi kínai sírban

Egy ősi taoista szöveg alapján az örök élet elixírjeként azonosították a régészek azt a folyadékot, amelyet egy Nyugati Han-dinasztia (i.e. 202 – i.sz. 8) idejéből való sírban találtak a közép-kínai Honan tartományban. A bronzedényben lévő, nagyjából 3,5 liternyi folyadékot tavaly októberben fedezték fel egy nemesi család sírjában Lojang városában. A ré...

Idén is látványos tűzzuhataggá változott a Yosemite vízesése

A Yosemite Nemzeti Park világhírűvé vált természeti látványossága, a tűzzuhatag szinte minden évben megfigyelhető a tél végének közeledtével. A parkban magasodó híres gránitszikla, az El Capitan keleti oldalán az olvadékvíz egy látványos szezonális vízesést hoz létre, melyet Horsetail-zuhatagnak neveznek, s 480 méteres magasságból zuhan alá. A vízesés a...

Megcáfolták az Angkor vesztéről felállított korábbi elméleteket

Ausztrál kutatók egy új vizsgálat eredménye alapján megcáfolták azt a korábbi elméletet, amely szerint Angkor ősi városra hirtelen csapott le a végzet, mielőtt elnyelték az őserdő fái úgy, ahogyan aztán a kutatók a 19. század elején rátalálták. Elnéptelenedéséhez lassú, fokozatos hanyatlás vezetett annak idején  – állítják a Sydney-i Egyetem kutatói. ...

Fekete hó hullott Szibéria több városában

Bizarr látvány fogadta három szibériai város lakóit: a Kemerovo régióban fekvő településeken (Prokopyevsk, Kiselyovsk és Leninsk-Kuznetsky) ugyanis napokon át fekete hó hullott. Szibéria szénbányászati régiójának lakói azonnali intézkedéseket sürgetnek az ügyben. A közösségi oldalakon többen is beszámoltak róla, hogy vastag fekete hótakaró borítja az ut...

Rendkívülinek számító hóesés csodájára járnak Hawaii egyik szigetén

Napok óta esik a hó az egyesült államokbeli Hawaii egyik szigetén, Mauin, ahol a lakosok csodájára járnak a ritka téli csapadéknak. Vastag hótakaró, jeges utak, kidőlt fák - ilyen képet mutat Maui szigete, ahol vasárnap este óta sok helyütt nincs áramszolgáltatás sem. Lezárták a Haleakala vulkán körüli nemzeti parkot is, a tűzhányónál szintén havazik. ...

Víz alatti üvegalagút és egy kanyon felett átívelő függőhíd is épül a horvát tengerparton

Újabb turisztikai látványosságokkal bővül a horvát tengerpart: függőhíd épül a Krka kanyon felett, valamint egy panoráma üvegalagutat is kialakítanak a Sibeniktől nem messze lévő Primosten üdülővárosban. A 462,5 méter hosszú függő gyalogoshíd projektéről, amely a harmadik leghosszabb lesz a világon és a második leghosszabb Európában, és amely Necven, v...

2019 januárja volt Ausztrália valaha feljegyzett legforróbb hónapja

Hivatalosan is 2019 januárja volt Ausztrália valaha feljegyzett legforróbb hónapja - erősítette meg pénteken az Ausztrál Meteorológiai Hivatal. Amióta a hőmérsékleti adatokat nyilvántartják, ez volt az első hónap, hogy a középhőmérséklet meghaladta a 30 Celsius-fokot. 2018 egyébként az ország történetének harmadik legmelegebb éve volt; csak 2005 és 2013...

AJÁNLÓ

Penis enlargement Myanmar: What the evidence and real experiences actually show Penis enlargement exercises: A realistic guide for men exploring manual techniques Is There Any Way to Make My Penis Bigger? Will My Penis Get Bigger with Weight Loss? Food for penis enlargement: What actually reaches your plate Penis Enlargement Surgery Cost: What Men in the US and Europe Really Pay in 2026 Toe Discoloration Treatment: Causes, Solutions & When to Seek Help Why Your Toenail Keeps Coming Off: Causes & Solutions Why You Should Never Cover Toenail Fungus with Nail Polish Toenail Fungus: Causes, Symptoms, and Effective Treatment Options Vicks Vaporub for Fungal Nails? What You Need to Know Vicks VapoRub for Nail Fungus? What You Need to Know Vinegar and Water for Nail Fungus: Does This Home Remedy Work? Why Do Toenails Smell? Causes and Solutions Why Is My Toenail Turning Dark? Causes and What to Do Why Do Toenails Fall Off? Causes & When to See a Doctor Pain on Sides of Feet: Causes & Relief Foot Pain After Standing? Simple Relief Tips Rheumatoid Arthritis Relief: Over-the-Counter Options Foot Pain: Causes, Relief & When to See a Doctor Ace Keto ACV Gummies Cost: Are They Worth the Hype? Can I Take Goli Gummies on Keto? The Surprising Truth Can Keto Gummies Cause Weight Gain? The Surprising Truth Did Ben Napier Use Keto Gummies for Weight Loss? The Truth About His Transformation Do Gummies Help with Weight Loss? The Sweet Truth You Need to Know Goli Keto Gummies: Are They Worth the Hype? Gomas Slimming Gummies: A Surprisingly Effective Approach? Keto and ACV Gummies: A Deep Dive into the Trend Keto Gelatin Gummies Recipe: A Surprisingly Delicious Treat nano slim keto acv gummies: A Real Solution for Weight Management?