Hírek

Tudósok szerint az egyiptomi kormány elhallgatja az igazságot Tutanhamon sírjáról

Tudósok szerint az egyiptomi kormány szándékosan nem hozza nyilvánosságra a Tutanhamon egyiptomi fáraó sírkamrájának legfrissebb vizsgálatakor gyűjtött adatokat, mivel azok cáfolják azon elméletet, hogy titkos, eddig feltáratlan kamrák rejlenek a sírkamra falai mögött. Nicholas Reeves brit régész tavaly nyáron állt elő azzal, hogy Tutanhamon 1922-ben a ...

Kigyulladt Európa egyik legnagyobb gumiabroncs temetője

Európa egyik legnagyobb gumiabroncs temetője gyulladt ki pénteken Spanyolországban, a fővárostól 40 kilométerre, délre fekvő Sesena település közelében. A lakott területektől távol lévő, 100 hektáros ipari telephelyen körülbelül 90 ezer tonna használt autógumit tároltak. A tűzoltóság tájékoztatása szerint ennek egyötöde ég, hatalmas, gomolygó fekete füs...

Mindössze három vadon élő példánya maradhatott egy ritka afrikai antilopnak

Közvetlenül a kihalás szélén áll egy ritka afrikai kérődző, az addax, más néven mendeszantilop a Szaharában zajló fegyveres konfliktusok és a kőolaj utáni hajsza miatt. Egy nagyszabású márciusi keresőakcióban mindössze három vadon élő példányt sikerült találni - közölte Jean-Christophe Vié, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) globális fajtavédelemé...

Széll Tamás és csapata nyerte meg a világ legrangosabb szakácsversenyének kontinensdöntőjét

A Magyarországot képviselő Széll Tamás és csapata nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntőjét, a második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Svédország lett. "Leírhatatlan érzés" - fogalmazott a díjátadó után Széll Tamás, hangsúlyozva, hogy négy és fél hónap szinte pihenés nélküli munka áll mögöttük. Mint hoz...

Kínában már a medúzát is hamisítják

Medúzahamisítókat fogott el a rendőrség Kelet-Kínában, miután már mintegy 10 tonna mesterségesen előállított "csemegét" értékesíthettek a piacon. Az állatvilág legegyszerűbbnek tartott képviselőire megtévesztésig hasonlító, de ízben már kevésbé rokon álmedúzákat vegyszerekből állították elő két üzemben, Csöcsiang, illetve Csiangszu tartományban. Az elle...

Sorra tűnnek el a csendes-óceáni Salamon-szigetek a tengerszint-emelkedés miatt

A Csendes-óceán déli részén elterülő Salamon-szigetek öt tagja tűnt el eddig a globális tengerszint-emelkedés következtében, és a térség további hat szigetén végez súlyos pusztításokat a tengervíz - figyelmeztettek ausztrál kutatók. "A Salamon-szigetek északi részének legalább tizenegy szigete tűnt el teljesen az elmúlt évtizedekben, vagy pusztul jelenl...

Egy német pszichológus döntötte meg a gyökvonás világrekordját

Gert Mittring német pszichológus döntötte meg a gyökvonás világrekordját Zürichben: hat perc és 1,4 másodperc alatt számolta ki fejben egy egymillió számjegyű szám 89247. gyökét. Az eredmény: 160 269 883 449. A feladat kiinduló száma egy 156 oldalnyi könyvet töltene meg."Ez a legnagyobb teljesítmény, amit valaha véghezvittek a fejben gyökvonás területén...

Ötven állat- és növényfajjal bővült a veszélyeztetett fajok listája Ausztráliában

Majdnem ötven állat- és növényfajjal bővítette Ausztrália a veszélyeztetett fajok listáját, felkerült rá az ecsetfarkú patkánykenguru, a nagyfülű patkósdenevér, a fakó álvámpír, valamint számos orchidea- és albatroszfaj is. A listára felvett fajok közül kilencet a súlyosan veszélyeztetett kategóriába soroltak az ausztrál környezetvédelmi törvény értelmé...

Képeken az év egyik legjobban várt csillagászati eseménye, a Merkúr-átvonulás

Az év egyik legjobban várt csillagászati eseménye, a Merkúr-átvonulás, kora délutántól napnyugtáig figyelhető meg Magyarországon. A Merkúr 88 nap alatt megkerüli a Napot, így időről időre – nagyjából négyhavonként – lekörözi a Földet. A bolygó pályája azonban nem esik egy síkba a Földével, azzal 7 fokos szöget zár be. Így a Merkúr rendszerint a Nap koro...

Ilyen lehet a pokolban autózni – menekülés az albertai erdőtűz elől [videó]

Napok óta hatalmas erdőtűz pusztít a nyugat-kanadai Alberta tartományban található Fort McMurrayben, ahonnan már 88 ezer embert kellett evakuálni. Az albertai kormány szükségállapotot hirdetett, és 49 különböző helyszínre több mint 1100 tűzoltót, 145 helikoptert, 138 szárazföldi tűzoltó berendezést és 22 tűzoltó repülőgépet küldött. A lángok már egy l...

AJÁNLÓ