Sorra tűnnek el a csendes-óceáni Salamon-szigetek a tengerszint-emelkedés miatt

A Csendes-óceán déli részén elterülő Salamon-szigetek öt tagja tűnt el eddig a globális tengerszint-emelkedés következtében, és a térség további hat szigetén végez súlyos pusztításokat a tengervíz – figyelmeztettek ausztrál kutatók. “A Salamon-szigetek északi részének legalább tizenegy szigete tűnt el teljesen az elmúlt évtizedekben, vagy pusztul jelenleg is eróziótól” – tudatták a szakemberek az Environmental Research Letters című folyóiratban közölt tanulmányukban. A partvonalak visszahúzódása miatt két helyszínen is falvak tűntek el, és egész közösségeket kellett áttelepíteni.

Salamon-szigetek

Salamon-szigetek

Az eltűnt szigetek területe egyenként akár az öt hektárt is elérhette. Mindegyik lakatlan volt, és csupán alkalmanként kötöttek ki rajtuk halászok – írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. A Queenslandi Egyetemen dolgozó Simon Albert vezette kutatócsoport légi- és műholdfelvételek, valamint a helyiek elmondásai alapján tanulmányozták a terület 33 szigetének változásait az 1947 és 2014 közötti időszakban. A szakember szerint a térség vizsgálata azért érdekes, mert a tengerszint-emelkedés mértéke itt majdnem háromszorosa a globális átlagnak.

Salamon-szigetek

A kutatók szerint az erősebb hullámzásnak kitett szigetek esetében jóval magasabb volt a part menti területek visszahúzódásának aránya, mint a nyugodtabb területen fekvő szigeteknél. A Salamon-szigetek néhány közössége már elkezdett alkalmazkodni a megváltozott környezeti feltételekhez. A már áttelepített falusiak mellett, Taro lesz a világ első tartományi fővárosa, amely a tengerszint-emelkedés jelentette fenyegetés miatt átköltözteti lakóit és szolgáltatásait.

Salamon-szigetek

Salamon-szigetek

Salamon-szigetek

Cikkajánló: World Discoverer – hajóroncs a Roderick-öbölben

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!