Hírek
333 déli csukabálnát vadászott le a moratórium letelte után a japán bálnavadászflotta
Az egyéves nemzetközi moratórium letelte után 333 déli csukabálna tetemével tért haza első antarktiszi portyájáról a japán bálnavadászflotta. Az állatokat „tudományos kutatás céljából” ejtik el, bár a hágai bíróság szerint ez nem igaz. Japán továbbra is folytatja harcát a bálnavadászat újbóli legalizálásáért. A szigetország kivárta a Nemzetközi Bíróság ...
Szükségállapotot hirdettek ki a világ legélhetetlenebb városaként ismert Norilszkban
Szükségállapotot hirdetett ki csütörtökön a polgármester az észak-szibériai Norilszkban, mert a hét első három napján tomboló kegyetlen vihar 50 lakóház és 30 középület tetejét szakította le vagy rongálta meg. Összesen 15 ezer négyzetméteren sérültek meg a háztetők, a kár értéke eléri a 100 millió rubelt (400 millió forintot). Emellett ablakok törtek ...
Egy lépéssel közelebb az élethű robothoz
Habár a humanoid robotok fejlesztése főleg Ázsia technológiailag fejlett országaira jellemző, azért máshol is folynak hasonló projektek. Például a David Hanson által alapított amerikai Hanson Roboticsnál, akik a texasi Austinban rendezett SXSW kiállításon és konferencián mutatták be legújabb fejlesztésüket, a Sophia névre hallgató robotot.
Az élethű ...
A legmagasabb szintre emelték a korallfehéredés miatti riasztást a Nagy-korallzátonynál
A legmagasabb szintre emelték a hét végén a korallfehéredés miatti riasztást az ausztráliai Nagy-korallzátony legészakibb részén. A világ legnagyobb koralltelepét felügyelő hatóság vezetője, Russell Reichelt szerint az érintett területen februárban 33 Celsius-fokra emelkedett az óceánvíz felszíni hőmérséklete és a korallok gyakorlatilag "hónapokon át me...
Beszüntetik a delfintenyésztést és a showműsorokat a SeaWorld-delfináriumok
A szórakoztatóipari vállalkozás közleményben jelentette be, hogy felhagy a delfinek szaporításával, és showműsorok helyett inkább természetes közegükben igyekszik bemutatni az emlősöket.
Beszünteti a kardszárnyú delfinek szaporítását az Egyesült Államokban három delfináriumot működtető SeaWorld Entertainment, és felhagy az olyan showműsorokkal is, ...
108 ezer fa elültetésével köszöntötték a kis trónörököst Bhutánban
Bhutánban 108 ezer facsemetét ültettek el, hogy így kívánjanak hosszú és boldog életet a február 5-én született trónörökösnek, a Vangcsuk-dinasztia legfiatalabb sarjának. A kis himalájai királyságban március elején tízezrek ültettek fát a királyi utód tiszteletére, és most imádkoznak, hogy a kis fák meggyökerezzenek, mert a buddhizmusban a fa a hosszú...
Ma van a Föld órája, egy órára lekapcsolják a fényeket
Ma a világ számos pontján kapcsolják le számos középület és város díszkivilágítását a Föld órája globális környezetvédelmi akció keretében. A magyarországi programok központi helyszíne idén a budapesti Müpa lesz.
A Sydneyből indult Föld órája akciót tizedik alkalommal szervezik meg. Tavaly 172 ország 7000-nél is több települése csatlakozott a kezdemé...
Látogatóközpontot nyitottak abban a kápolnában, ahol a “bundás Jézus-freskó” található
A turisták óriási érdeklődése miatt látogatóközpontot nyitottak abban a spanyol kápolnában, ahol négy éve egy nyugdíjas asszony átfestette a Jézus Krisztust ábrázoló freskót, amely "bundás Jézus" illetve "moncsicsi-Jézus" néven lett világszerte ismert. Borjába 2012 óta 175 ezren érkeztek csak azért, hogy megnézzék a faliképet - mondta Eduardo Arilla az ...
Baktériumokkal világítaná meg a városokat egy francia cég
Baktériumok segítségével világítaná meg a köztereket, üzleteket, később pedig akár egész városrészeket egy francia startup vállalkozás, a Glowee. A világítás forradalmasításon dolgozó cég a biolumineszcens képességgel rendelkező Aliivibrio fischeri baktérium segítségével valósítaná meg ötletét.
Az Aliivibrio fischeri (nem fertőző és nem mérgező) bakt...
Egy kis szigetország beperelte a világ atomhatalmait
Kezdetét vette a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) az a per, amelyet a csendes-óceáni Marshall-szigetek indított a világ három atomhatalma ellen a nukleáris leszereléssel kapcsolatban vállalt nemzetközi kötelezettségeik be nem tartása miatt.
A csendes-óceáni szigetország mind a 9 atomfegyverrel bevallottan vagy gyaníthatóan rendelkező állam ellen kere...













![Récefiókák első szárnypróbálgatása [videó]](https://www.erdekesvilag.hu/wp-content/uploads/2015/01/ugras-300x194.jpg)




















