Állat

Ismét kutya pol­gár­mes­tere lett egy amerikai kisvárosnak

Harmadjára választották meg polgármesterüknek egy minnesotai városka lakói Duke-ot, a 9 éves pireneusi hegyikutyát, aki ismét elsöprő győzelmet aratott, csakúgy mint az előző két választáson. Az ezer lakosú, Cormorant nevű kisvárosban először 2014-ben választották meg a barátságos kutyát, aki sokat tesz a település közbiztonságáért, hiszen az utcákat já...

Egy csaknem teljes dodócsontvázhoz lehet hozzájutni egy angliai árverésen

A több mint három évszázada kihalt röpképtelen mauritiusi madár, a dodó egy csaknem teljes csontvázához lehet hozzájutni egy novemberi angliai árverésen, száz év után először. A természettudományi különlegességekre szakosodott sussexi aukciósház, a Summers Place Auctions félmillió fontot (180 millió forintot) meghaladó leütési árra számít a november 22-...

A világ első, kutyáknak szóló kiállítása

Érdekes ötletet valósított meg Dominic Wilcox dizájner, aki létrehozta a világ első, kutyáknak szánt kiállítását Londonban. A festmények és különböző interaktív installációk elkészítésében több művész is részt vett, melyeket úgy alkottak meg, hogy azok lekössék a kutyák figyelemét, illetve szórakoztassák őket. A kiállításra érkező négylábúaknak igencsak...

Meggyógyított állatokat engedtek szabadon Kecskeméten

A Kecskeméti Vadaskert és a Kiskunsági Nemzeti Park közös munkája eredményeként mintegy negyven felgyógyult, védett állatot engedtek vissza a természetbe. A meggyógyított és szabadon engedett állatok közöttük voltak erdei fülesbaglyok, egerészölyvek, kuvikok, vörös vércsék, molnár fecskék, sünök, és mocsári teknősök is. A munkát a Kiskunsági Madárvédelm...

Thor, a különleges bengáli macska a cicarajongók új kedvence

Thor, a gyönyörű bundával megáldott bengáli macska az cicarajongók legújabb kedvence. Miután a közösségi oldalakon és több külföldi portálon felbukkantak a fotói, a cica hatalmas rajongótáborra tette szert világszerte. Gazdája, Rani Cucicov elmondta, hogy különleges kedvence nagyon aktív, játékos és szeretetteljes macska, ugyanakkor sokszor rendkívül ak...

A csimpánzok jobban szeretik az együttműködést, mint a versengést

A csimpánz, az ember egyik legközelebbi rokona jobban szereti az együttműködést, mint a versengést - állapították meg amerikai kutatók. A tudósok egy tizenegy tagú, fogságban, de kültéren felnőtt csimpánzcsoportnak adtak olyan feladatot, amelyben a jutalomért két vagy három állatnak kellett egyszerre egy kart meghúznia - olvasható az amerikai tudományos...

Tábornokká lépett elő az edinburghi állatkert pingvinje

A norvég királyi gárda tábornokává léptették elő az edinburghi állatkert egyik királypingvinjét. A Nils Olav nevű állat a skót nagyvárosban rendezett Katonazenekarok Nemzetközi Fesztiválján részt vevő norvég királyi gárda több mint 50 tagja előtt kapta meg a rangját jelző váll-lapot az állatkerti ünnepségen. Forrás: Edinburgh Zoo Forrás: Edinburgh Zoo...

Egy kacsa barátsága változtatta meg a depressziós kutya életét

Nem mindennapi barátság szövődött egy George nevű kutya és egy fiatal kacsa között, akik elválaszthatatlanok egymástól, amióta csak találkoztak. A kacsa váratlan feltűnése hatalmas változást jelentett George életében, aki nagyon rossz állapotban volt már két éve, amióta elveszítette legjobb barátját, egy Blackie nevű labradort, akivel együtt nőtt fel és...

3D nyomtatóval készítettek új csőrt a bántalmazott tukánnak

Az állatvédőknek és az adományozók összefogásnak köszönhetően új csőrt kapott Grecia, a Costa Rica-i tukán, aki tavaly elveszítette csőrének felső részét, miután néhány tinédzser súlyosan bántalmazta. A földön fekvő, sérült tukánra farmerek találtak rá, akik rögtön elvitték a madarat Rescate Animal Zoo Ave elnevezésű állatmenhelyre. Grecia az állatvédők...

Elpusztult India leghíresebb tigrise, fajának legidősebb vadon élő példánya

Húszévesen elpusztult Machli, India leghíresebb és legtöbbet fotózott tigrise, vélhetően fajának legidősebb vadon élő példánya, számos dokumentumfilm és könyv hőse. A nőstény a látogatók kedvence volt a radzsasztáni Ranthambore Nemzeti Parkban, mert mindig nagyon higgadtan viselkedett és szívesen pózolt a kamerák előtt. Hosszú élete során 12 utódot hozo...

AJÁNLÓ

Guarana Penis Growth: Separating Claims from Realistic Expectations How Do You Increase Your Penis Size: Realistic Options and What Actually Holds Up How Much Does It Cost to Make My Penis Bigger? How to make a dick enlarger Nail Fungus Growing Out: What It Means and What to Expect Understanding Onychomycosis with Paronychia: Causes & Treatment What Does Nail Fungus Look Like? Visual Guide Toenail Infection Pictures: What They Look Like and When to See a Doctor Common Toenail Problems and Effective Solutions Yellow, Brittle Toenails: Causes and Solutions White Superficial Onychomycosis Treatment: Causes, Options & Prevention Why Do Your Toenails Turn Yellow? Causes and Solutions Muscle Strain Painkiller: What Really Works? Outer Foot Pain: Causes, Relief & Expert Advice Throbbing Foot Pain at Night: Causes & Relief Voltaren Gel Alternatives: Relief Without the Wait Aching Joints Upon Waking: Causes & Relief Joint Pain Relief: What Can I Take? Foot Hurts? Common Causes & When to See a Doctor Are Keto Gummies Safe to Take? A Realistic Look Collagen Gummies for Weight Loss: A Surprisingly Complex Story Do Goli ACV Gummies Help You Lose Weight? The Truth Might Surprise You Does Lifetime Keto Gummies Work? The Honest Truth Does Oprah Have Slimming Gummies? The Rumors, the Reality Gummies That Help You Lose Weight: A Realistic Look Keto Act Gummies Side Effects: Are the Claims Too Good to Be True? Keto Blast Gummies Weight Watchers: A Surprisingly Good Match? Keto Gemini Gummies: A Sweet Solution or Just Another Fad? Keto Gummies Oprah Winfrey: Separating Fact from Fiction Lifetime Keto ACV Gummies 340mg: Are They Worth the Hype?