Bhawana Thami – megműtötték a szőrös arcú kislányt

Bhawana Thami Nepálból származik, különleges bőrbetegségben szenved, amelynek következtében szőr nőtt a fél arcára. Védelmező apja szinte sohasem engedte, hogy a tükörbe nézzen a lánya. Ennek ellenére egy nap a kislány mégis meglátta az arcát, amely teljesen sokkolta, félelmet keltett benne. A gyerekek csúfolták, a falusiak kinézték. Szörnyetegnek nevezték a rendellenesség miatt. A falubeli gyerekek mindig is messziről elkerülték a kislányt, aki születésétől fogva ebben a ritka betegségben szenved. Az emberek meg voltak győződve arról, hogy egy kisgyerek ilyen külsővel biztos, hogy boszorkány, ezért el kell különíteni a közösségtől. Ráadásul a betegség veszélyes is, hiszen kezelés nélkül könnyen elrákosodhat. A családot teljesen kilökte a falu közössége. A jótékonyság hozta el számukra a végső megoldást, hiszen egy klinikán eltávolították a szőrt a kislány arcáról. A műtét egy teljesen új életet nyitott meg számára, ennek ellenére hosszú procedúra volt az eltávolítás. Mára Bhawana élvezi az iskolát és a többi gyerekkel eltöltött időt. 14 éves korában még egy harmadik operáció is vár rá, amely teljesen normálissá teszi majd az arcát.

Szőrös arcú lány, Nepál

Szőrös arcú lány, Nepál

Szőrös arcú lány, Nepál

Szőrös arcú lány, Nepál

Szőrös arcú lány, Nepál

Szőrös arcú lány, Nepál

Szőrös arcú lány, Nepál

Szőrös arcú lány, Nepál

Szőrös arcú lány, Nepál

Szőrös arcú lány, Nepál


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!