Az autóútra csúszott egy magyar repülőgép Olaszországban

A viharos időjárás okozhatta a ASL Airlines Hungary magyar légitársaság teherszállító repülőgépének balesetét az olaszországi Bergamo repülőterén péntek hajnalban, a két fős magyar személyzet nem sérült meg – jelentette az olasz polgári légiforgalmi hatóság (Enac).

1

Fotó: TGCOM24

A HA-FAX lajstromjelű Boeing 737-476 típusú Párizsból induló, BCS 7332 járatszámú repülőgép hajnali négy óra után érkezett az Orio al Serio észak-olaszországi nemzetközi légikikötőbe. A DHL nemzetközi logisztikai-szállítási cég logóját viselő teherszállító gépet az ASL Airlines Hungary üzemelteti.

2

Fotó: TGCOM24

A feltételezések szerint a repülő Bergamo térségében erős vihar miatt nem tudott megállni a leszállópályán: lefutott a pályáról, keresztülhajtott a repülőtér gépkocsiparkolóján, néhány bérelhető autót is magával sodorva, majd áttörte a repülőteret övező kerítést, és ennek túloldalán, a repülőtér melletti országút töltésénél állt meg. A cargo-gép orrával keresztezte az 591. számú országutat, amelyen szerencsére a korai óra miatt alig volt forgalom. Nyolc tűzoltócsapat sietett a helyszínre.

3

Az ASL Airlines Hungary balesetet szenvedett HA-FAX lajstromjelű Boeing 737-400F repülőgépe egy korábbi fotón. (Fotó: AIRportal)

A repülőgép két fős magyar személyzete, a kapitány és a másodpilóta nem szenvedett sérülést. A repülőteret néhány órára lezárták, a forgalom már részben újraindult. A pár órás fennakadás miatt tizenöt járatot töröltek, és a péntek délelőtti járatok egy részét a közeli milánói Malpensa repülőtérre helyezték át. A repülőgép elmozdítása folyamatban van. Az olasz légibiztonsági hatóság (Ansv) vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisztázására.

12

Fotó: TGCOM24

4

Fotó: TGCOM24

5

Fotó: TGCOM24

6

Fotó: TGCOM24

10

Fotó: TGCOM24

11

Fotó: TGCOM24

8

Fotó: TGCOM24

9

Fotó: TGCOM24

7

Fotó: TGCOM24


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!