Az ajantai barlangkolostorok

Indiában, Aurangabad ősi városától nem messze találhatók a híres Ajanta-barlangok. A barlangok egészen 1819-ig a világ elől elrejtve, észrevétlenül maradtak, amíg egy brit tiszt John Smith tigrisvadászat közben rájuk bukkant. A Waghora folyó kanyarulata fölött sziklákba vájták a barlangtemplomokat, melyek a három ősi vallást: a hindut, a buddhizmust és a jaint mutatják be freskóikon és szobraikon keresztül. A 31 barlangot sok ezer emberi kéz alkotta. Munkások ezrei véső és kalapács segítségével vájták ki a vulkanikus bazaltsziklából ezeket a barlangokat. A barlangokat két időszakban készítették, a régebbiek i. e. a II. századból valók a újabb csoport tagjait pedig i. u. 400-600 körül készültek.

ajantai barlangkolostorok

Néhány barlang kolostorként funkcionált, benne hatalmas termekkel és ebből nyíló apró cellákból, melyekben még az ágyat és a párnát is a sziklából faragták ki az egykor itt élő szerzeteseknek. A többi barlangot templomként használták, melyek szerkezetükben nagyon hasonlítanak a keresztény katedrálisokhoz, annak ellenére, hogy évszázadokkal korábban készültek. A barlangok belsejét borító festmények több mint 1500 évesek. A fantasztikus Ajanta-barlangok 1983 óta az UNESCO Világörökség részét képezik.

ajantai barlangkolostorok

Pusztán vésőt és kalapácsot használva munkás kezek ezrei vájták ki a hegyek szikláiból e barlangokat. A mesteremberek szobrokat faragva a vulkanikus képződményű bazalt sziklákba. Apró lépésenként haladva finoman cizellált véseteket készítettek és a szükséges helyeken oszlopokat kifaragva, a sziklák belsejében termeket hoztak létre. A falakat, mennyezetet csodálatos díszítéssel látták el, és gipszvakolaton élénkszínű festményeket készítettek, aminek zöme több mint 1500 éves.

ajantai barlangkolostorok

A legrégebbi barlang az időszámításunk előtti II. évszázadban készült. A félkörívben fekvő sziklába vájt templomok a három ősi vallást (a hindu, a buddhista és a jain) mutatják be freskóikon és szobraikon keresztül. Néhány barlangot kolostorként használtak. Ezekben hatalmas termek vannak, bennük apró szobákat alakítottak ki, melyek a fő helyiségből nyíltak. Ezekben a cellákban éltek a szerzetesek. E cellák némelyikében az ágyakat is a sziklából vésték ki, még a ˝párnák˝ is, melyeken a szerzetesek nyugovóra helyezték fejüket, ilyen módon készültek .

ajantai barlangkolostorok

1819-ben egy angol tiszt vadászott a környéken. A dús erdővel borított területen lovagolt a kis waghora-folyócska mellett, a folyó egy U alakú kanyart írt le, amikor felpillantott a hegyoldalra amikor felfigyelt különös barlangokra. A tiszt India egyik legszebb régészeti emlékét fedezte fel.

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

ajantai barlangkolostorok

VIDEÓ


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!